Játékosértékelés: Manchester United 0-1 Cluj
Lássuk a CFR Cluj elleni, utolsó idei Bajnokok Ligája csoportmérkõzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: Sok dolga nem akadt, amikor kellett, akkor a helyén volt, a gólról nem õ tehetett. Minden bizonnyal készülhet a manchesteri derbire. 6
Phil Jones: Az utóbbi idõben nem igazán kapott lehetõséget a védelem jobb szélén, de a dolgát elvégezte, szerelései mind sikeresek voltak, emellett pedig volt egy bíztató elõretörése is. 6
Chris Smalling: Talán õ állt a legközelebb a gólszerzéshez tegnap a Unitedbõl, de közeli fejese centikkel a kapufa mellett surrant el az elsõ félidõben. Bizonytalannak tûnt, egy a saját tizenhatosán belül eladott labdája pedig majdnem nagyon sokba került csapatának. 5
Scott Wootton: Sokan arra számítottak, hogy a védelem leggyengébb láncszeme lesz, és kilóg majd a többiek közül. Ehhez képest mindig a helyén volt, jól debütált kezdõként a Bajnokok Ligájában, értékes tapasztalattal gazdagodott. Azért a mérkõzés vége felé látszott rajta, hogy nem ehhez a tempóhoz szokott. 6
Alexander Büttner: Ellenállást nem tûrõ védekezéssel rukkolt elõ a holland játékos, támadásban pedig gyakran besegített. Viszont az egymás elleni párharcokban, legyen az a pálya bármely részén, még vannak hiányosságai, amit mindenképpen fejlesztenie kell, ha a Clujnál erõsebb ellenfelek ellen is a csapatba akar kerülni. 6
Tom Cleverley: Érthetetlen, hogy mi volt vele ezen a meccsen, bár már-már tendenciózusan rosszul játszik az utóbbi idõben. Passzai közül túl sok az ellenfelet találta meg, elõrejátékban pedig eléggé gyengének bizonyult. Ennek ellenére sérülése nagyon rosszkor jött a csapatnak. 4
Nick Powell: Meglepõen sokat volt játékban, és a vállalkozószellemmel se volt problémája, de amellett hogy ütötték-vágták rendesen, sok pontatlanság volt még a játékában. A Bajnokok Ligája még egy egészen más kávéház számára, de felbecsülhetetlen tapasztalatokkal gazdagodhatott. 5
Ryan Giggs: Sajnos ezúttal, a szezon legtöbb meccséhez hasonlóan, nem láthattunk semmit az õ klasszisából, pedig öreg rókaként a csapat egyik vezéregyéniségének kellett volna lennie, egy nem túlzottan acélosnak mondható Cluj ellen. Egyszerûen játszott, nem pedig építõleg. 4
Wayne Rooney: Nem tudta folytatni a Reading ellen látott jó teljesítményét, de a legfõbb cél, azaz, hogy játéklehetõséghez jusson, így is teljesült számára. Egy figyelemreméltó emelése majdnem beakadt az elsõ félidõben, de ez kevés egy ilyen klasszistól, mint õ. 5
Danny Welbeck: Harcos volt, több szép mozdulatot, labdaérintést is láthattunk tõle, emellett pedig volt egy nagy helyzete. Viszont a társak nem igazán szolgálták ki jó labdákkal, így pedig hiába volt meg az akarása. Ettõl függetlenül a gyenge mezõnybõl kiemelkedett a csapatban valamilyen szinten. 6
Javier Hernandez: Impotens játék volt ez most a mexikóitól, egy kapuralövés egy ilyen játékostól 90 perc alatt nagyon kevés. Persze õt se tömték a társak forintos labdákkal, de nagyon õ se próbált magának kidolgozni lehetõségeket. 4
Cserék:
Paul Scholes (Cleverley helyére a 44. percben): Az õ eladott labdájából született meg a találkozó egyetlen, egyébként szépségdíjas találata. Kicsit felszabadultabban játszott, mint szokott, ezért nem volt annyira összeszedett. 4
Federico Macheda (Powell helyére a 77. percben): A gyenge támadójáték felfrissítésére nem õ volt a legmegfelelõbb egyén, egyetlen lövési kísérletét is blokkolták, de nem is volt túl sok ideje. 4
Darren Fletcher (Giggs helyére a 86. percben): Nem érdemes osztályozni ennyi játékpercet.
A meccs legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Danny Welbeck
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztõségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kultúrált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!