Carrick: Nincsenek könnyû meccsek Európában

Michael Carrick, a Manchester United középpályása visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint a Bajnokok Ligája csoportköre könnyebb lenne, mint régebben.


A Vörös Ördögökre ma reggel egy törökországi utazás várt, abban a tudatban, hogy egy esetleges Bursaspor elleni gyõzelemmel már 10 pontosak lennének a csoportban, amely Sir Alex Ferguson szerint mindig elég ahhoz, hogy a legjobb 16 közé jussanak.

 

Az, hogy egy csapat ilyen korán hasonló helyzetbe kerülhessen, csak erõsíti azok véleményét, akik szerint az európai színtéren végbemenõ változások, miszerint, hogy több ország, több csapata vehessen részt a küzdelmekben, csökkenti a Bajnokok Ligája színvonalát.

 

Ezeket leginkább azon országok vallják, ahol még a harmadik és a negyedik helyezett is megküzdhet a selejtezõbõl való továbbjutásért a csoportban, ám az utóbbi két évben az új szabályozás következtében most már a hozzájuk hasonló erõvel rendelkezõ csapatok ellen.

 

Ide tartoznak az angol csapatok is, ám Michael Carrick egyáltalán nem osztja ezeket a véleményeket.

 

 

"A Bajnokok Ligája semmivel nem lehett könnyebb, mint volt" - kezdte az angol válogatott középpályás.

 

"A klubok anyagi helyzetét, és történelmét nézve lehet, hogy nem olyan jó, mint volt, de még mindig kemény mérkõzéseket vívnak a csapatok fordulóról-fordulóra, és különösen az idegenbeli összecsapások mindig parázs hangulatot hoznak."

 

"Rámutathatnának az emberek, hogy nekünk milyen jó az idegenbeli mérlegünk, azonban minden alkalommal kõkeményen meg kellett dolgoznunk a sikerért."

 

"Például az, hogy most nekünk Törökországba kell utaznunk, az magával hozza a hosszú utazást, és egy teljesen más, számunkra szokatlan légkört. Olyan játékosokkal kell majd farkasszemet néznünk, akiket nem látunk hétrõl-hétre a tv-ben."

 

"Ez más-más kihívást jelent a Barcelona, az Internazionale, vagy a Real Madrid számára."

 

"Olyan dolgok ezek, amelyekkel mindenképpen meg kell birkóznia annak a csapatnak, amely meg akarja nyerni a sorozatot."

 

Sir Alex Ferguson valószínûleg senkit nem fog megkímélni a fáradtságos 8 órás utazástól, amely szerda reggel 4.15-kor ér valószínûleg véget - azonban annyi bizonyos, hogy nem ez a legmegfelelõbb felkészülés a játékosoknak a hétvégi Wolves elleni bajnokira.

 

Mivel Wayne Rooney és Michael Owen sem bevethetõ, ezért a skót menedzser opciói a csatárposzton elég szûkösek, bár Javier Hernandez Valencia ellen szerzett gyõztes gólja bizakodásra adhat okot Törökországban is.

 

Mellette Luis Nanitól is várható esetleg, hogy gólt szerezzen, ugyanis õ lõtte a két csapat Old Traffordon játszott találkozóján az egyetlen gólt, ahol a Bursaspornál sokkal nagyobb gondot okozott a csapatnak a Wayne Rooney-saga, amely aznap este érte el tetõpontját.

 

Azóta ezzel az ügyben minden rendezõdött, így a csapat sokkalta kellemesebb légkörben készülhetett a hosszú utazással, és letaglózó hangulattal járó utazásukra.

 

"Felkészülütnk, ahogy csak lehet, és annyira néztük meg õket, amennyiszer csak tudtuk" - tette hozzá Carrick.

 

"Ez egy új élmény lesz, egy új tapasztalat. De bárkivel is játszunk, mi mindig úgy lépünk pályára, hogy tudjuk, ha tudásunknak megfelelõen játszunk, bárkit legyõzhetünk."

 

"Csak erre koncentrálunk."

 

TEAMtalk

 


TEAMtalk

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!