Newcastle United 4-1 Manchester United
Talán elmondható, hogy reális eredmény született.
Nehéz mérkőzés várt a Vörös Ördögökre, akiknél Onana kikerült a keretből.
Már az első percben betalált a Newcastle, de szerencsére les volt a támadás során, így maradt a 0-0.
A 4. percben Zirkzee labdaeladása után Murphy lőtt kapura 19 méterről, centiket tévedett csak, nagy szerencséje volt most a manchesterieknek.
A 11. percben elképesztően szép támadást láthattunk a Unitedtől! Eriksen felpassza után Fernandes és Zirkzee játszott össze egyérintőből, utóbbi lőtt, Pope szögletre tolta a labdát. A sarokrúgás után Fernandes lőtt a rövid alsó felé, Pope a helyén volt ezúttal is.
A várakozáshoz képest sokkal kiegyenlítettebb volt ez a párharc, ahogy teltek a percek, a vendégek egyre magabiztosabban játszottak.
A félidő felénél jobbról érkező labdát fejelt meg Isak, de nem találta el a kaput.
A 24. percben megszerezte a vezetést a Newcastle; Ugarte adta el a labdát saját térfélen, Trippier rúgta fel a labdát Isaknak, aki Tonali elé tálalt, a középpályás pedig kilőtte a hosszú alsót, 1-0 a Szarkáknak!
Tonali újabb gólt szerezhetett volna, de kapu mellé tüzelt nem sokkal a találata után.
A 34. percben balról jött be a labda a kapu elé, Bayindir beleért, Isak elé került a labda, aki 7 méterről kapura lőtt, a kapus hatalmasat védett.
Ezekben a percekben a hazaiak nyomás alá helyezték a manchesteri kaput, de a második találat nem jött. Aztán a 37. percben Ugarte harciassága után Dalot indult el, kipasszolt szélre Garnachonak, aki ballal, a kapus mellett ellőtte a labdát, ami a kapufáról a hálóba pattant, 1-1!
Az argentin takarásból tekert kapura a 44. percben, Pope nagyot védett.
Szünet után nem kellett sok a hazaiaknak az újabb gólig. Livramento ívelt át a bal oldalról, Murphy szedte össze a labdát, laposan visszalőtt a kapu elé, ahol Barnes érkezett és közelről a kapuba lőtt, 2-1.
Amorim hármat is cserélt, egyet kényszerűségből, hiszen Zirkzee megsérült. Sajnos a második bekapott gól után egyáltalán nem tudott úgy felpörögni a vendégcsapat, mint az első gól után.
Ráadásul a 64. percben növelte előnyét a Newcastle. Mazraoui csúszott el, Barnes szerezte meg a labdát, kapura tört és három védő között lőtt kapura, a labda pedig a bal felsőben kötött ki, 3-1 a Szarkáknak.
A Newcastle teljesen kontroll alatt tartotta a mérkőzést és a kétgólos előnye után sem állt vissza a kapuja elé. A Man United szenvedett és tíz perc kellett, hogy egyáltalán lövésig jusson, ekkor Ugarte átlövésénél kellett védenie Pope-nak.
A 77. percben Bayindir labdája ellenfelet talált meg, Guimaraes elé jutott a játékszer, aki 12 méterről laposan lőtt a kapuba, 4-1.
Amorim újabb cseréket eszközölt, de javulás ezekkel a lépésekkel sem történt. Bár Mount eljutott lövésig, a hazai kapus könnyedén hárított.
Sajnos ami várható volt, az beigazolódott, ez a Newcastle jelenleg sokkal jobb csapat, mint a Manchester United. De már csak egy pontot kell elérnie a Vörös Ördögöknek, és biztosan bent maradnak a Premier League-ben! (IRÓNIA)
Premier League, 32. forduló
Newcastle United 4-1 Manchester United
St. James' Park
Vezette: Chris Kavanagh
Newcastle: Pope - Trippier(Krafth 79.), Schar, Burn, Livramento - Bruno Guimaraes(Miley 86.), Tonali, Joelinton(Longstaff 86.) - Murphy(Gordon 79.), Isak(Wilson 79.), Barnes
Nem hsznált cserék: Dubravka, Neave, Osula, Targett
United: Bayindir, Mazraoui(Shaw 79.), Lindelöf, Yoro - Dalot, Ugarte, Eriksen, Amass(Dorgu 55.) - Fernandes(Mainoo 81.), Garnacho(Mount 55.) - Zirkzee(Hojlund 55.)
Nem használt cserék: Heaton, Casemiro, Heaven, Maguire
Gólszerző: Tonali 24', Barnes 49', 64', Bruno Guimaraes 77' illetve Garnacho 37'
Sárga lap: Ugarte, Yoro
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!