Amorim dühös, amiért nem sikerült nyerni

Ruben Amorim még mindig dühös a dolgok alakulása miatt annak ellenére, hogy a Premier League listavezető Liverpool ellen 2-2-es döntetlent ért el.


Egy olyan teljesítményt követően, amelyre minden szurkoló büszke lehet, a vezetőedző elismerte, hogy még mindig csalódott az elmúlt hetek vereségei miatt, és sürgette csapatát, hogy az elkövetkező mérkőzéseken mutasson következetességet, és mutasson ugyanolyan szenvedélyt és annyi erőfeszítést, mint amennyit az Anfielden mutatott.

 

A mérkőzést követő interjú során beszélt Diogo Dalot teljesítményéről, Harry Maguire késői lehetőségéről, és arról a vágyról is, hogy a maximális erőfeszítés mindig a minimumkövetelmény legyen.

 

EGY JÓ NAP

"Azt hiszem, más mentalitással álltunk neki a második és az első félidőnek ezen a mérkőzésen. Ez a különbség. Beszélhetünk a rendszerről, a technikai [oldalról], alacsonyak vagyunk, magasak vagyunk, de a mentalitás néha mindent jelent. És ezt érezni is lehet. A meccs végén ránéztem a pályára, és a srácok nagyon fáradtak voltak, néha el kell magyaráznom a játékosaimnak, hogy így kell befejeznünk a meccseket. Úgyhogy azt hiszem, ebből a szempontból jó nap volt. Szerintem nyerhettünk volna."

 

IRÁNYÍTÁS AZ ANFIELDEN

"Szerintem nagyon jól kontrolláltuk a mérkőzést. Minden alkalommal, amikor a Liverpoolnak lehetősége volt, mi irányítottunk. Néhány pillanatig nálunk volt a labda, és ez a különbség. Láthatjuk a meccs során, hogy nem olyan volt, mintha állandóan szenvedtünk volna, mert kontrolláltuk a labdát, néha szabálytalankodtak ellenünk, irányítottuk az átadásokat. Szóval szerintem jó meccs volt."

 

KÖVETKEZETESNEK KELL LENNÜNK

"Amikor koncentráltak vagyunk, amikor küzdünk a labdáért, amikor szenvedünk, amikor befejezzük a játékot, akkor nagyon-nagyon elfáradunk. Úgy gondolom, hogy jó csapat lehetünk. Ha nem csináljuk ezt folyamatosan, akkor olyan meccseket fogunk elveszíteni, mint az elmúlt hetekben. El kell kezdenünk következetesnek lenni. Nem abban, ahogyan játszunk, hanem ahogyan a versenytársakkal szembenézünk. Szóval kezdjük ezt el ma."

 

 

DIOGO TELJESÍTMÉNYE

"Ahogy mondtam, a játékosokban megvannak a kvalitások, és ezt ki is kell hoznunk. Minden meccsen. Szóval Dalot nagyon gyors, nagyon okos. Érti a játékot, szóval használhatod őt erre."

 

MAGUIRE ESÉLYE

"Ő ezt fogja tenni [az összjátékára összpontosít]. Koncentrálni fog, a kihagyott lehetőségek, vagy a labda rossz megjátszása számomra nem a legfontosabb kérdés. Számomra az a legfontosabb kérdés, hogy Harry mindent belead a pályán, ez a legfontosabb dolog."

 

EGYÜTT EBBEN

"Én más kultúrából jöttem, annyi meccset veszítünk, és a végén a szurkolók mégis tapsolnak és hajtanak minket. Ez egy különleges hely, és ők különleges szurkolók. Szóval mindent bele kell adnunk. Minden mérkőzéssel így kell szembenéznünk. Nem akarom azt mondani, hogy az edzések miatt teljesítettünk jól. Megismétlem, az a mód, ahogyan a játékkal szembenézünk, ahogyan versenyképesek vagyunk, szintén fontos, nem csak az edzés. Természetesen az edzésekkel javulni fogunk, de nem akarom erre fogni, hanem arra, ahogyan a mérkőzéshez hozzáállunk, ehhez nem kell edzés."

 

EGY LÉPÉS ELŐRE?

"Majd meglátjuk. Nem szeretném azt mondani, hogy a mai nap előrelépés. Nem tudom, teszem a dolgom, és holnap ugyanezt fogom tenni. Holnap ugyanezt a mentalitást kell mutatnunk az edzéseken. Ha holnap lazítunk, ugyanaz fog történni, mint korábban. Ez is az én munkám, szóval garantálom, hogy tényleg az alapokra törekszem. Tovább kell lépnünk, és gratulálok a srácoknak a teljesítményhez, de nem az eredményhez."

 

MÉG MINDIG DÜHÖS VAGYOK

"Szerintem nekünk dühösebbnek és csalódottabbnak kellen lennünk, mint a Newcastle-nek és a Nottingham Forestnek. Ma nagyon csalódottnak kell lennünk. Le kell nyugodnom és a megfelelő dolgokat kell mondanom. Nehéz pillanatban vagyunk, de nehéz nem dühösnek lenni. Örülök a teljesítménynek. Az eredmény miatt nem vagyok boldog, de a többi meccs miatt nagyon mérges vagyok. Néha ez így van, mindenki dühös a játékosaimra, nekem pedig az ellenkezőjét kell tennem. Ma mindenki azt fogja mondani, hogy mindent jól csináltak, nekem pedig szabad idegesnek lennem."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!