Manchester United 2-3 Nottingham Forest

Lesz feladata bőven Ruben Amorimnak, mert ez a United még mindig nem az, amit várna az ember.


Rendkívül rossz időjárási körülmények várták a csapatokat és a manchesteriek nem csak az időjárás révén kaptak hidegzuhanyt, hanem a mérkőzés elején a vendégek találata miatt is. Egy szögletre kiválóan érkezett Milenkovic és 6 méterről a kapuba bólintott, 0-1!

 

A 3. percben jöhetett volna a válasz, azonban Hojlund nem tudta kapuba fejelni a labdát, amit Garnacho ívelt középre.

 

Fernandes, Dalot is próbált betalálni, de egyiküknek sem sikerült. A Nottingham teljesen visszaállt térfelére, de a United játékosai sajnos nagyon statikusan fociztak sok esetben.

 

A 13. percben a tizenhatos oldalvonalától végezhetett el szabadrúgást Fernandes, aki okosan visszagurított Diallonak, aki egyből lőtt, a védők blokkoltak, a felpattanó labdát Hojlund fejelte vissza, majd Milenkovic mentett nagyot.

 

A 18. percben Garnacho kapott remek labdát, de a kapusba lőtte, a kipattanó szerencsére Hojlund elé került, akinek nem volt nehéz dolga, szinte üres kapuba kellett passzolnia, 1-1!

 

Az egyenlítés után kiegyenlítettebbé vált a labdabirtoklás, majd a 27. percben majdnem ismét sokkolva lettek a hazai drukkerek, hiszen egy szabadrúgást követően Jota Silva fejese csattant a lécen.

 

Rövid idővel később egy szép támadás végén Jota Silva lövése után lett szöglet, a sarokrúgást követően pedig Murillo lövése csak centikkel kerülte el a kaput.

 

Manchesteri kontra végén Garnacho tekert, de Sels könnyedén hárított.

 

Nagyszerű helyről végezhetett el szabadrúgást Fernandes, a lövése azonban a lécről visszapattant a mezőnybe. Óriási lehetőség volt ez a gólra!

 

A félidő során talán 6-7 perc volt, amikor a Foret fel tudott nőni mezőnyben a Unitedhez, azonban összességében rendkívül masszív hazai fölényt tapasztaltunk. Nehét félidő vár a vendégekre, hiszen Amorim csapatán érezhető a gól.

 

Ilyen nincs! Ugyanúgy kezdte ezt a félidőt a Forest, mint az elsőt, már a második percben betaláltak a vendégek. Fernandes adta el a labdát, Gibbs-White kapta meg, 20 méterről lőtt, Onana nagyot bakizott, 2-1 a Nottinghamnek!

 

Diallo próbált válaszolni hamar, de lövését hárította Sels.

 

Az 51. percben egy jobbról érkező labdát lőtt kapura Wood, centiket tévedett csak.

 

Teljes káosz a manchesteri védekezésben. Gibbs-White beadását Wood fejelte kapura, a labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé, 3-1 a Forestnek.

 

A 61. percben feljött egyre a United! Diallo tologatott a tizenhatoson belül, okosan gurított Fernandeshez, aki 16 méterről a kapuba bombázott, 2-3!

 

Sajnos nagyon nem akart összejönni az egyenlítés, ráadásul miután Amorim lecserélte Fernandest, a hazaiak támadásaiban nem sok veszély szerepelt.

 

A 95. percben egy szabadrúgás után Rashford lőtt, de védőről szögletre pattant a labda. Sarokrúgás után Martinez lőtt félfordulatból, a labda centikkel elsuhant a léc fölött.

 

Blama az eredmény, ráadásul a cserékkel sem tudta a menedzser feltüzelni a csapatot, így egymás után két bajnokit buktak a Vörös Ördögök.

 

 

Premier League, 15. forduló
Manchester United 2-3 Nottingham Forest
Old Trafford

 

Vezette: Darren England

 

United: Onana - Yoro(Mazraoui 65.), de Ligt(Maguire 65.), Martinez - Diallo, Mainoo, Ugarte(Zirkzee 76.), Dalot - Fernandes(Mount 76.), Garnacho(Rashford 59.) - Hojlund
Nem használt cserék: Bayindir, Malacia, Casemiro, Eriksen

 

Forest: Sels - Aina, Milenkovic, Murillo, Williams - Anderson, Yates - Jota Silva(Morato 68.), Gibbs-White(Dominguez 79.), Hudson-Odoi(Awoniyi 90.) - Wood(Elanga 79.)
Nem használt cserék: Carlos Miguel, Ward-Prowse, Sosa, Boly, Toffolo

 

Gólszerző: Hojlund 18', Fernandes 61' illetve Milenkovic 2', Gibbs-White 47', Wood 54'

 

Sárga lap: Jota Silva, Williams

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!