Mourinho hisz a United hosszú távú sikerességében

A Fenerbahche-t irányító José Mourinho elárulta, az általa végzett elemzések azt mutatták, hogy a Manchester United képes lehet visszatalálni régi útjára.


A Vörös Ördögök korábbi menedzsere csütörtökön ellenfélként lesz jelen Isztambulban, amikor jelenlegi csapatával Európa-liga mérkőzésen fogadja egykori tanítványait.

 

A sokak által nagyon várt összecsapást megelőzően a portugál szakember hivatalos sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Erik ten Hag alakulata "előbb vagy utóbb" sikeres lesz.

 

A Unitednél szeretnének a legutóbbi válogatott szünet után másodszorra is győztesen távozni a pályáról, miután szombaton 2-1-es győzelmet arattak a Brentford ellen a bajnokságban.

 

"Talán Ti, angol srácok azt hiszitik, hogy blöffölök és ez már a pszichológiai hadviselés része" - kezdte újságíróknak Törökországban.

 

"De én nem játszok semmi ilyesmire. Jobb csapatuk van annál, mint amit az eredmények mutatnak. A lehetö legmaximálisabban kitanulmányoztam őket. Mindegyik Premier League meccsüket megnéztük, ahogyan a Twente és a Porto elleni Európa-liga meccseiket is - nagy meló volt."

 

"Előbb vagy utóbb sikeresek lesznek. Remélhetőleg inkább előbb, például azt megelőzően, hogy visszatérek a Premier League-be és az ellenfeleim lesznek. Jelen pillanatban csak egy mérkőzésig számítanak az ellenfeleimnek."

 

"Azóta a legjobbakat kívánom a Manchester Unitednek, hogy távoztam tőlük. Én jó érzésekkel távoztam a klubot és a szurkolóit illetően. A lehető legjobbat akarom számukra."

 

"Ha a dolgaik nem igazán mennek jól, az nem olyan dolog, ami engem boldoggá tesz. De ilyenre nincs is időm és nincs értelme számomra azon gondolkodni, hogy mi történt és mi az, ami nem."

 

"Az, amit most biztosan megtörtént, hogy továbbra is bíznak az edzőjükben, támogatják, aki így egy újabb szezonra maradt a kispadjukon. Ez stabilitást és bizalmat jelent, amelyek olyan feltételek, amelyre egy edzőnek szüksége van az állása megtartásához."

 

 

Mourinho úgy érzi, hogy a két Premier League klub, amelyeket korábban irányított is a múltban, az esélyesei annak, hogy a magasba emelhessék az Európa-liga trófeáját a Bilbaoban rendezendő fináléban.

 

"Ha meg kellene mondanom, hogy kik a két legnagyobb esélyesei az Európa-liga megnyerésének, az elég könnyű feladat lenne" - tette hozzá.

 

"A Manchester United és a Tottenham."

 

"A Premier League nagyon más minőségi, intenzitásbeli, irambeli és taktikai színvonalat képvisel - de úgy egyébként ezen kívül is mindenben. Holnap a két legerősebb csapat egyikével fogunk összecsapni."

 

"Szerintem a lehető legerősebb összeállításban fognak pályára lépni. Nem hiszem, hogy rotálnák a játékosaikat a hétvégi meccs [a West Ham elleni bajnoki] előtt. Én is így tennék."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Fenerbahce - Manchester United

Európa-liga Főtábla, 3. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!