Beharangozó: Manchester United - Brentford

A Brentford elleni hazai Premier League találkozóval folytatják bajnoki szereplésüket a Vörös Ördögök.


Mondhatnánk, hogy alig vártuk, hogy ismét szeretett csapatunk találkozóit nézhessük, de sajnos már-már ott tartunk, hogy félve ülünk le a készülékek elé az elmúlt időszakban látott teljesítmények miatt. Bár erősek voltak a holland menedzser menesztését vizionáló hangok a szünet előtt, a klub vezetősége egyelőre még bízik Erik ten Hag képességeiben és bár állítólag terítéken volt a sorsa, a közeljövőben még biztosan ő irányítja majd a szebb napokat is megél csapatot.

 

A rekordbajnok a tabella 14. helyéről várja a Méhek elleni összecsapást, akik jelenleg a 11. pozícióban tanyáznak és ebben az idényben mindegyik idegenbeli bajnokijukat elveszítették. Sajnos ha ezzel szembe állítjuk a Manchester United hazai pályán mutatott teljesítményét nem igazán tudunk sok szépet mondani, ugyanis a srácok 3 hazai PL mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni még augusztusban, kettőt pedig elveszítettek (a Liverpool és a Tottenham ellen). Ráadásul a két bukott bajnokin 6 gólt kaptak és egyet sem szereztek, az augusztusi győzelemkor is csupán 1 találat született.

 

Hogy mire számíthatunk szombaton azt az eddig tapasztaltak fényében nehéz lenne megtippelni, főleg, hogy ismét elérte (vagy el sem hagyta) a csapatot egy sérüléshullám és számos játékos bevethetősége kérdőjeles.

 

Nézzük is miket tudunk...

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Maguire (izomsérülés), Mainoo (izomsérülés), Malacia (térdsérülés), Yoro (bokasérülés), Hojlund (sérülés), Mount (fejsérülés), Shaw (egészségügyi probléma), Ugarte (izomsérülés)

 

Brentford: Dasilva (térdsérülés), Gustavo Nunes (hátsérülés), Henry (térdsérülés), Hickey (combsérülés), Thiago (térdsérülés), Wissa (bokasérülés), Jensen (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester Unitednek mindenképp 3 pontra van szüksége a Méhek ellen, akik legutóbb 1937 tudták az Old Traffordon legyőzni a Vörös Ördögöket.

 

A Brentford a legutóbbi 10 United elleni bajnoki találkozójából csupán egyet tudott megnyerni 2 döntetlen és 7 vereség mellett.

 

Az előző idényben a két csapat találkozóin összesen 5 gól született, ebből 4 a második játékrészben. Az 5 gólból 3 találatot jegyzett a United.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 6 bajnokijukból csupán egyet tudtak megnyerni 2 döntetlen és 3 vereség mellett.

 

Erik ten Hag csapata 1979 óta először veszíthet el zsinórban 3 hazai bajnoki találkozót és 1989 óta először fordulhat elő velük az, hogy zsinórban 4 élvonalbeli találkozón sem szereznek gólt.

 

A Manchester United eddig megszerzett 8 pontja 7 bajnokit követően a legalacsonyabb pontszám az 1989/90-es idény óta, amelyben a 13. helyen végeztek.

 

A Méhek ebben a szezonban mindhárom idegenbeli Premier League találkozójukat elveszítették.

 

A Brentford az előző szezon kezdete óta 22 idegenbeli bajnokijukból 15-öt elveszítettek, ami mellett 5 győzelmük és 2 döntetlenjük van.

 

 

A két csapat egymás elleni Premier League statisztikája:

 

Lejátszott mérkőzések: 6 mérkőzés - 4 United győzelem, 1 döntetlen, 1 Brentford győzelem

Gólok: United 10, Brentford 7

Kapott gól nélküli találkozók: United 2, Brentford 1

Megítélt és értékesített büntetők: United 1/1, Brentford 0/0

Sárga lapok: United 10, Brentford 10

Piros lapok: United 0, Brentford 0

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: V, GY, D, V, D

 

Brentford: GY, V, V, D, GY

 

 

A két csapat Premier League találkozóinak eredménye ebben a felállásban:

 

United - Brentford 2-1 (2023.10.07.)

United - Brentford 1-0 (2023.04.05.)

United - Brentford 3-0 (2022.05.02.)

 

 

A két csapat gólszerzői a bajnokságban:

 

United: De Ligt 1 gól, Diallo 1 gól, Garnacho 1 gól, Rashford 1 gól, Zirkzee 1 gól

 

Brentford: Mbeumo 6 gól, Wissa 3 gól, Collins 1 gól, Carvalho 1 gól, Norgaard 1 gól, Pinnock 1 gól

 

 

Premier League, 8. forduló

Manchester United - Brentford

Old Trafford, 2024.10.19.  16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Sam Barrott

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Onana - Mazraoui - De Ligt - Martinez - Dalot - Casemiro - Eriksen - Garnacho - Fernandes - Rashford - Zirkzee

 

Brentford: Flekken - Berg - Collins - Pinnock - Ajer - Janelt - Norgaard - Mbeumo - Damsgaard - Lewis-Potter - Schade

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-0

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Brentford

Premier League 8. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!