Bruno köszöni a támogatást ebben a nehéz időszakban

A Manchester United csapatkapitánya, Bruno Fernandes a hivatalos Instagram-oldalán keresztül nyílt és őszinte üzenetet tett közzé a szurkolóknak.


A közösségi média segítségével péntek este a portugál középpályás elismerte, hogy nehéz időszakon megy keresztül ő és a csapat is. 

 

Fernandes csütörtökön, az FC Porto elleni 3-3-as döntetlen alkalmával két sárgalapos szabálytalanságért kapott piros lapot, négy nappal azután, hogy az Old Traffordon a Tottenham Hotspur elleni vereség alkalmával szintén kiállították - szerencsére azt a Spurs elleni kiállítást a döntéshozók - helyesen - hatályon kívül helyezték.

 

A klub sikeres fellebbezésének eredményeként Bruno vasárnap az Aston Villa elleni Premier League-meccsen már bevethető lesz. A mérkőzés előtt a 30 éves játékos megköszönte a szurkolóknak a támogatásukat. 

 

 

"Kemény pillanat ez csapatként, és személy szerint számomra az egyik legnehezebb" - írta a kapitány a közösségi médiában. "Majdnem öt év a klubnál, hullámvölgyekkel, jó és rossz pillanatokkal."

 

"Nekem személy szerint mindig voltak kihívásaim és nehézségeim a pályafutásom során, és soha nem fordult elő, hogy a nehéz pillanatokban elhallgattam volna, vagy elbújtam volna a felelősség elől."

 

"Tudom, hogy közhelyesen hangzik, és a United-szurkolók többsége biztos belefáradt már ebbe, de senki sem csalódott jobban, mint én magam a saját teljesítményem miatt."

 

"Még ebben a pillanatban is nagyra értékellek benneteket, akik pozitív üzeneteket küldtek, hogy hisztek bennem és a csapatban."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!