Beharangozó: Aston Villa - Manchester United

Ismét nemzetközi szünet következik a klubfutball életében, előtte azonban még a Vörös Ördögök a Villa Parkba látogatnak.


Erik ten Hag csapata Birminghambe látogat vasárnap délután, hogy megmérkőzzenek az Aston Villa együttesével. A Villa jelenleg az 5. helyen áll a tabellán 4 győzelmének, 1 döntetlenjének és egy Arsenal elleni vereségének köszönhetően +3-as gólkülönbséggel.

 

A birminghamiekkel szemben (még?) a holland menedzser által irányított angol rekordbajnok csupán a 13. a gólkülönbségük pedig -3-as. A szezonban eddig lejátszott 6 Premier League találkozójukból mindössze 2-őt tudtak megnyerni, 1 esetben játszottak döntetlent és 3 alkalommal vereséget szenvedtek, ebből 2 esetben hazai közönség előtt. A lapok szerint szorul is a hurok Mr. Ten Hag nyaka körül és a meg nem erősített hírek szerint a tegnapi - fényesre egyáltalán nem sikerült Porto elleni találkozó - valamin vasárnapi meccsek menthetik meg egyedül a hátsóját a menesztéstől. Nos, azt már tudjuk, hogy a Portugáliában elért eredmény nem lett túl fényes, a Villa ellen pedig sosem könnyű, bár a statisztikák szerint a Villa legutóbb 2022 novemberében ülhetett diadalt Birminghamben a Vörös Ördögök felett, mivel e legutóbbi összecsapásukat a United ha nehezen is, de végül megnyerte.

 

Jó hírnek lehetne mondani, hogy a Spurs ellen kiállított Bruno Fernadnes 3 meccses eltiltását végül törölték, így a portugál játékmester rendelkezésre áll a hévégi bajnokin is, bár a Porto ellen össze szedett szintén egy piros lapot (nem is emlékszem mikor volt ilyen, hogy United játékos két egymás utána mérkőzésen, még ha nem is azonos sorozatról beszélünk kiállíttassa magát. Ennek lehet oka, hogy frusztrált a játékos, nem megy a szekér, nem sikerül semmi hiába a hajtás. Viszont egy ilyen lelki állapotban lévő - ráadásul csapatkapitány - játékost nem biztos, hogy megéri pályára küldeni. De vasárnap okosabbak leszünk, addig pedig nézzük a statiszikákat.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Villa: Kamara (térdsérülés), McGinn (combsérülés), Mings (térdsérülés)

 

United: Malacia (térdsérülés), Shaw (egészségügyi probléma), Yoro (bokasérülés)

 

 

Érdekességek:

 

Az Aston Villa a legutóbbi 25 United elleni hazai bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni 8 döntetlen és 16 vereség mellett. Ez az egyetlen győztes meccsük 2022 novemberében volt, amelyen 3-1-re győztek. Ez volt Unai Emery első meccse a Villa élén a Vörös Ördögök ellen.

 

A Premier League története során a Manchester United eddig 40 találkozót nyert meg az Aston Villa ellen és csak az Everton ellen értek el többször siker (41 alkalommal).

 

A birminghami csapat a szezon eddig lejátszott 6 bajnokiján 13 pontot zsebelt be, ami a legjobb szezonkezdetük a 2008/09-es óta, amelyben Martin O'Neill irányításával szintén 13 pontjuk volt az első 6 PL találkozó követően.

 

Az angol rekordbajnok eddig 8 Premier League mérkőzést veszített el Ten Hag regnálása alatt úgy, hogy azokon 3, vagy több gólt kaptak. A 2022/23-as idény kezdette óta ennél többet ennyi kapott góllal csak Gary O'Neil és Sean Dyche veszített el, ők 9-9-et egyaránt.

 

Unai Emery mióta átvette az Aston Villa irányítását csak a Manchester City (85), a Liverpool (84) és az Arsenal (81) szerzett több pontot hazai bajnokikon, mint a birminghamiek (74). Az 5, vagy annál több hazai mérkőzéssel rendelkező Villa menedzserek közül egyedül az Európa Kupa győztes Tony Barton rendelkezik jobb hazai győzelmi rátával (53/37 - 70%), mint Emery (35/23 - 66%).

 

A Manchester United ebben az idényben 6 Premier League találkozóján 7 pontot szedett össze ami a legrosszabb a sorozatbeli történetük során ebben a szakaszban. Eddig a lista élén David Moyes és Ole Gunnar Solskjaer álltak.

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Lejátszott mérkőzések: 58 mérkőzés (5 Villa győzelem 13 döntetlen, 40 United győzelem)

Gólok: Villa 40, United 106

Kapott gól nélküli találkozók: Villa 7, United 28

Megadott és értékesített büntetők: Villa 1/1, United 7/5

Sárga lapok: Villa 84, United 87

Piros lapok: Villa 4, United 3

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Villa: V, GY, GY, GY, D

 

United: V, V, GY, D, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Villa - United 1-2 (2024.02.11.)

Villa - United 3-1 (2022.11.06.)

Villa - United 2-2 (2022.01.15.)

Villa - United 1-3 (2021.05.09.)

Villa - United 0-3 (2020.07.09.)

 

 

A két csapat gólszerzői a bajnokságban:

 

Villa: Durán 4 gól, Watkins 4 gól, Onana 2 gól, Konsa 1 gól, Rogers 1 gól

 

United: De Ligt 1 gól, Diallo 1 gól, Garnacho 1 gól, Rashford 1 gól, Zirkzee 1 gól

 

 

Premier League, 7. forduló

Aston Villa - Manchester United

Villa Park, 2024.10.06. 15:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Roger Jones

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Villa: Martínez - Konsa - Carlos - Torres - Digne - Onana - Tielemans - Rogers - Durán - Maatsen - Watkins

 

United: Onana - Mazraoui - De Ligt - Martinez - Dalot - Casemiro - Ugarte - Garnacho - Fernandes - Rashford - Zirkzee

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

 

A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Aston Villa - Manchester United

Premier League, 7. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!