Beharangozó: FC Porto - Manchester United

Második állomásához érkezett az új lebonyolításban látható Európa-liga.


Csütörtök este az Európa-liga főtábla 2. fordulójára kerül sor, a Vörös Ördögök pedig ennek apropóján Portugáliába látogatnak, ahol majd az FC Porto csapatával mérkőzhetnek me.

 

Az első forduló nem igazán alakult úgy, ahogy azt az angol rekordbajnok szerette volna, hiszen nem sikerült legyőzniük az Old Traffordon a Twente együttesét, és így csupán 1 pontot sikerült bezsebelniük. Viszont szerencsére még sok van hátra, így van még lehetőség a javításra, ami a Porto otthonában biztos, hogy nem lesz könnyű feladat.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Porto: Marcano (térdsérülés), Vieira (ágyéksérülés)

 

United: Malacia (térdsérülés), Shaw (egészségügyi probléma), Yoro (bokasérülés), Mount (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A portugál csapat 8 alkalommal mérkőzött meg eddig a Manchester Uniteddel az európai porondon és 2 alkalommal sikerült nyerniük 3 döntetlen és 3 vereség mellett. Legutóbbi találkozójuk, melyre a 2008/09-es idényben került sor 1-0-s United győzelmet hozott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

 

A Vörös Ördögök a legutóbbi 12 portugál csapat elleni európai kupameccsükön veretlenek maradtak 9 győzelem és 3 döntetlen mellett. Legutóbbi vereségük portugál csapat ellen egy 2-1-es Benfica győzelem 2005 decemberéből.

 

A Porto legutóbbi 3 hazai mérkőzősét (mindhárom Bajnokok Ligájában volt) megnyerte, azonban 2019 márciusa óta nem tudtak zsinórban 4-et is megnyerni az európai színtéren.

 

Erik ten Hag csapata a legutóbbi 4 idegenbeli európai találkozóján 23 gól született. 9-et rúgtak a Vörös Ördögök és 14-et kaptak. Ezekből a legutóbbi 3 találkozó mindegyikén szereztek 3 gólt, azonban egyik meccset sem sikerült még ennek ellenére sem megnyerniük. 1 döntetlen és 2 vereség ezeken a mérleg.

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

Porto: V, GY, GY, V, GY

 

United: GY, GY, D, D, V

 

 

A két csapat eddigi találkozóinak eredménye ebben a felállásban:

 

Porto - United 0-1 (2009.04.15.)

Porto - United 2-1 (2004.02.25.)

Porto - United 0-0 (1997.03.19.)

 

 

A csapatok eddigi gólszerzői az Európa-liga aktuális szezonjában:

 

Porto: Omorodion 1 gól, Gul 1 gól

 

United: Eriksen 1 gól

 

 

Európa-liga főtábla - 2. forduló

FC Porto - Manchester United

Estádio do Dragão, 2024.10.03. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Tobias Stieler (német)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Porto: Costa - Mário - Pedro - Pérez - Moura - Eustaquio - Grujic - González - Jaime - Omorodion - Galeno

 

United: Onana - Mazraoui - De Ligt - Martinez - Dalot - Eriksen - Ugarte - Diallo - Fernandes - Rashford - Hojlund

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-2

 

 

A mérkőzést az RTL+ élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

FC Porto - Manchester United

Európa-liga, Főtábla - 2. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!