Onana csalódott az egy pont miatt
Andre Onana nem tudta leplezni csalódottságát a Manchester United Crystal Palace elleni döntetlenje után.
Bár sok szó esett arról, hogy ezt a találkozót 4-0-ra elvesztettük az előző idényben, a gól nélküli döntetlen mégis bosszantotta a kameruni játékost, aki szerint a Vörös Ördögök sokkal többet érdemeltek volna a 90 perc alatt tett erőfeszítéseikért.
Annak ellenére, hogy számos kihagyott lehetőségünk volt, valamint a korábbi akadémistánk, Dean Henderson és a kapufa okozta a csalódottság nagy részét, Onana varázslatos kettős védése kellett ahhoz, hogy Eddie Nketiah és Ismaila Sarr sem talált be a második félidőben, így megőriztük kapunkat a góltól.
"Azt hiszem, a védésem nem olyan fontos" - mondta a Sky Sportsnak a mérkőzés után. "Mert nem nyertünk. Olyan nagy klub vagyunk, hogy amikor elmegyünk valahova, azt hiszem, megvan bennünk az ambíció, hogy megpróbáljunk nyerni. Nem nyertünk, de örülök a munkának és a csapattársaim áldozatvállalásának. Úgy érzem, jobbak voltunk náluk. Nagyon sok lehetőségünk volt, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Nehéz egy ponttal hazamenni, amikor megérdemeltük volna a győzelmet."
"Száz százalék, mindig jó megőrizni a kapunkat a góltól, de a legfontosabb dolog, különösen, ha a Manchester Unitedért játszol, hogy győzni kell. Ma nem kaptunk ki, de azzal a mentalitással jöttünk ide, hogy nyerjünk, így csalódottan megyünk haza."
Onana úgy érezte, ez is csak egy olyan nap volt a fővárosban, amikor a balszerencse Erik ten Hag csapatát sújtotta.
"A futballban néha nem tudsz mindent kontrollálni" - tette hozzá. "Mi domináltunk, nekünk volt több lehetőségünk. Bíztam, mindig bíztam a srácokban. Kétszer eltaláltuk a lécet, és remélhetőleg a következő meccseken sok gólt fogunk szerezni."
"Fontos meccs volt számunkra, de szomorúan megyek haza, mert a Manchester Uniteddel bárhova megyünk, jó focit kell játszanunk, nyernünk kell, dominánsnak kell lennünk, lehetőségeket kell teremtenünk és be kell fejeznünk azokat." - mondta.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Aston Villa vs Manchester United
Premier League 7. fordulóVilla Park
2024-10-06 15:00
Európa-liga csoportkör, 2. forduló
Estádio do Dragão
2024-10-03 21:00
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
2024-09-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 7 | 13 | 2 | +11 | 18 |
2 | Manchester City | 6 | 14 | 6 | +8 | 14 |
3 | Arsenal | 6 | 12 | 5 | +7 | 14 |
4 | Chelsea | 6 | 15 | 7 | +8 | 13 |
5 | Aston Villa | 6 | 12 | 9 | +3 | 13 |
6 | Fulham | 6 | 8 | 5 | +3 | 11 |
7 | Newcastle | 6 | 8 | 7 | +1 | 11 |
8 | Tottenham | 6 | 12 | 5 | +7 | 10 |
9 | Brighton & Hove Albion | 6 | 10 | 8 | +2 | 9 |
10 | Nottingham Forest | 6 | 6 | 5 | +1 | 9 |
11 | Bournemouth | 6 | 8 | 9 | -1 | 8 |
12 | Brentford | 6 | 8 | 10 | -2 | 7 |
13 | Manchester United | 6 | 5 | 8 | -3 | 7 |
14 | West Ham | 6 | 6 | 10 | -4 | 5 |
15 | Ipswich Town | 6 | 5 | 10 | -5 | 4 |
16 | Everton | 6 | 7 | 15 | -8 | 4 |
17 | Leicester City | 6 | 8 | 12 | -4 | 3 |
18 | Crystal Palace | 7 | 5 | 10 | -5 | 3 |
19 | Southampton | 6 | 3 | 12 | -9 | 1 |
20 | Wolves | 6 | 6 | 16 | -10 | 1 |
Szavazás
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 7. forduló