Amad a United kreatív szikrája

Amad a szezon eleji jó formáját a Manchester Unitednél egy ihletett kreatív teljesítménnyel koronázta meg a Southampton elleni idegenbeli mérkőzésen.


Benne volt a második gólban, Marcus Rashfordnak gólpasszt adott a mértani pontossággal elhelyezett lövéséhez, de az alapadatai is alátámasztják, hogy mennyire fontos volt a Vörös Ördögök számára eddig a szezonban.

 

A szélső azóta várta türelmesen, hogy a United reflektorfényébe kerüljön, mióta 2021 januárjában az Atalantatól megérkezett, de a kitartása ebben a szezonban meghozta gyümölcsét: háromszor volt kezdő a Premier League-ben Erik ten Hag csapatában ebben a szezonban.
Miután már egy gólt és egy asszisztot jegyzett ebben a szakaszban, valamint elit kreatív statisztikákat regisztrált, egyértelmű, hogy Amad nem veszi félvállról a lehetőségeit.

 

Az Opta szerint a 22 éves játékos hat lehetőséget alakított ki a Southampton elleni szombati mérkőzésen, ezzel ő a legfiatalabb United-játékos, aki ezt a bravúrt elérte Anthony Martial óta, aki 2016 februárjában a Stoke City ellen tett hasonlóan.

 

Ez volt a legtöbb lehetőség, amit bármelyik játékos kialakított a St Mary's-ben rendezett összecsapáson, és a legtöbb, amit Amad egy mérkőzésen a Vörös Ördögöknél jegyzett az összes sorozatban, így nem meglepő, hogy ő jegyezte az asszisztot Rashford góljához.

 

 

Ezek a számok önmagukban is lenyűgözőek egy támadó esetében, de a labda nélküli munkája is ugyanolyan hatékonynak bizonyult.
Amad regisztrálta a legtöbb szerelést a mérkőzésen (hármat), és a földi párharcainak több, mint felét megnyerte, ezt a segítséget valószínűleg a mögötte jobbhátvéd szerepkörben játszó Noussair Mazraoui is értékelni fogja.

 

Amad nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen éles a verseny a kezdő helyekért a Unitednél, hiszen ő maga, Rashford, és a csereként beálló Alejandro Garnacho is részt vállalt a három gólunkban, de olyanok, mint Antony, még várnak a lehetőségre.

 

A válogatott szünet után most a hazai kupamérkőzések és az európai futball következik. Keddel (szeptember 17-én) kezdődően a Vörös Ördögök egy héten belül a Barnsley, a Crystal Palace és az FC Twente ellen is pályára lépnek a Ligakupában, a Premier League-ben, illetve az Európa-ligában.

 

Ten Hagnak ebben a mozgalmas időszakban a csapata mélységét kell majd kihasználnia, így az, hogy a három szélsője mindegyike komoly esélyekkel indul, jelentős lökést adhat.

 

Ezek alapján a menedzser biztos lehet abban, hogy Amad minden lehetőséget megragad, amit csak kap.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!