Erik sajtótájékoztatójának legfontosabb kérdései

A Premier League a 2024/25-ös szezon első válogatott szünetének befejezése után folytatódik, és csütörtökön Erik ten Hag a hétvégi, Southampton elleni mérkőzésről beszélt a médiának.


Erik beszélt a hiányzókról, Rasmus Hojlund és Luke Shaw kilátásairól, az utóbbi időben elért két kiábrándító eredményünkről, és arról, hogy amit az edzőpályán lát, az miért ad okot neki és a játékosoknak az optimizmusra.

 

HOJLUND ÉS SHAW JÓL TELJESÍTENEK

"Rasmus Hojlund és Luke Shaw nagyon jól haladnak, de még nem állnak készen erre a mérkőzésre" - mondta Ten Hag a sajtótájékoztatón. "Manuel Ugarte, azt hiszem, mindannyian láttuk, hogy Uruguayban játszott. Ma délután tért vissza, ő volt az egyetlen játékos, aki ma tért vissza. Az összes többi játékos már tegnap, de ő így is rendelkezésre áll erre a mérkőzésre."

 

MÁJUSBAN ÍTÉLKEZZENEK FELETTÜNK

"Majd meglátjuk, hol tartunk jövő év májusában. Nagyon korán van még, és a szezon a trófeák megnyeréséről szól, arról, hogy minél előrébb legyünk, természetesen a bajnokságban is. Mindent megteszünk, hogy minden meccset megnyerjünk, aztán majd májusban meglátjuk, hogy hol tartunk, és akkor majd megítéljük, jól teljesítettünk-e."

 

FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJUK A KÜLSŐ ZAJOKAT

"Ez nincs hatással rám. Folyamatosan tudom, hogy hol vagyunk, mit kell tennünk, merre tartunk. Már korábban is mondtam, hogy még mindig egy átmeneti időszakban vagyunk. Sok fiatal játékost is be kell építenünk a csapatba. Még mindig sérülésekkel küzdünk, vissza kell hoznunk a sérülteket a csapatba. Mielőtt bárki kifogásokra gondolna, nem: minden meccset meg kell nyernünk. Ezt én is tudom, ezt a csapat is tudja, és nem számít, hogy ki áll rendelkezésre. Minden meccsre koncentrálni fogunk, és minden meccsen azzal a mentalitással fogunk játszani, hogy nyernünk kell."

 

 

A JÁTÉKOSOK HISZNEK A FOLYAMATBAN

"Természetesen, amikor látjuk a pontszámokat, senki sem boldog. Emellett, ha elemezzük a meccseket - az összes meccset -, eddig jó irányba haladunk, de egy átmeneti időszakban és abban az időszakban, amikor egy csapatot kell építeni, normális, hogy javulnunk kell. Feljebb kell lépnünk."

 

A MINŐSÉG MEGVAN

"Jók a karaktereink, érződik a csapatszellem, és most már csak az a lényeg, hogy a mintákat és a rutint elsajátítsuk. Amint ez megvan, mindenki látja, hogy milyen minőséget képviselünk az edzőpályán."

 

MINDEN MECCSET MEG KELL NYERNI

 "Minden meccset meg kell nyernünk, és mindig is ez lesz a megközelítés. Ez nem változik egyetlen mérkőzésre sem."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Southampton - Manchester United

Premier League 4. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!