Hivatalos: McTominay távozik
A Manchester United középpályása, Scott McTominay a Napolihoz igazolt.
A skót válogatott játékos generációjának egyik legünnepeltebb tagjává nőtte ki magát az Old Traffordon. 255 alkalommal lépett pályára a United színeiben azt követően, hogy 2017-ben Jose Mourinho irányítása alatt debütált az Arsenal ellen.
A 27 éves középpályásnak számos emlékezetes pillanat jutott a Vörös Ördögöknél töltött időszak alatt, többek között megnyerte a Ligakupát és az FA-kupát is Erik ten Hag regnálása alatt.
Egyik legemlékezetesebb találatát még pont a Covid időszak előtt szerezte, mely gólnak köszönhetően csapata 2-0-s sikert ünnepelhetett a Manchester City ellen 2020 márciusában.
29 góljából 10-et az elmúlt hónapokban szerzett, karrierje eddigi csúcsán. Szintén emlékezetes a Brentford elleni kései duplája is, melyet hangorkán követett az Álmok Színházában. Kedven ellenfele az Aston Villa volt, ellenük 3-szor is eredményes tudott lenni, jelenléte azonban mégis sokkal többről szólt, mint gólokról.
Utolsó Unitedes fellépése a Brighton elleni mérkőzésen volt, ahol csereként állt be, de szerephez jutott a városi rivális elleni Community Shield döntőjében is, ahol higgadtan értékesítette büntetőjét.
A nemzeti stadionban is sikeres volt az előző idényben is, a Coventry ellen szerzet gólt. A skót középpályás tavaly a Liverpool ellen is betalált az Old Traffordon és nagy szerepe volt abban, hogy a Vörös Ördögök szezon végén trófeát nyerhettek.
Scott mindenkinek hiányozni fog a klubnál, ahonnan a legjobb kívánságokkal távozik és megkezdi pályafutásának egy új fejezetét Olaszországban. A Napolihoz való igazolásának köszönhetően ismét együtt szerepelhet majd egykori klubtársával, Lukakuval, aki szintén az olasz csapathoz szerződik.
Sok sikert Scott, köszönjük a csodás emlékeket.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Barnsley
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2024-09-17 21:00
Premier League 4. forduló
St. Mary's Stadium
2024-09-14 13:30
2024-09-01 17:00
2024-08-24 13:30
2024-08-16 21:00
2024-08-10 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 4 | 11 | 3 | +8 | 12 |
2 | Arsenal | 4 | 6 | 1 | +5 | 10 |
3 | Newcastle | 4 | 6 | 3 | +3 | 10 |
4 | Liverpool | 4 | 7 | 1 | +6 | 9 |
5 | Aston Villa | 4 | 7 | 6 | +1 | 9 |
6 | Brighton & Hove Albion | 4 | 6 | 2 | +4 | 8 |
7 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 2 | +2 | 8 |
8 | Chelsea | 4 | 8 | 5 | +3 | 7 |
9 | Brentford | 4 | 6 | 6 | 0 | 6 |
10 | Manchester United | 4 | 5 | 5 | 0 | 6 |
11 | Bournemouth | 4 | 5 | 5 | 0 | 5 |
12 | Fulham | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
13 | Tottenham | 4 | 6 | 4 | +2 | 4 |
14 | West Ham | 4 | 5 | 6 | -1 | 4 |
15 | Leicester City | 4 | 5 | 7 | -2 | 2 |
16 | Crystal Palace | 4 | 4 | 7 | -3 | 2 |
17 | Ipswich Town | 4 | 2 | 7 | -5 | 2 |
18 | Wolves | 4 | 4 | 11 | -7 | 1 |
19 | Southampton | 4 | 1 | 8 | -7 | 0 |
20 | Everton | 4 | 4 | 13 | -9 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Barnsley
Ligakupa 3. forduló, ÉLŐ