Játékosmustra a Unitednél - I. rész: Joshua Zirkzee

A Manchester United nyári átigazolási szezonja a korábbiakhoz képest meglepően aktívan kezdődött. A menedzsment prioritásai közt előkelő helyen szerepelt egy támadó szerződtetése, aki enyhíteni próbál a tavalyi szezonban oly sokszor átélt gólok utáni sóvárgáson. De mire lesz képes az első érkező, Joshua Zirkzee?


Joshua Zirkzee 

 

Született: 2001. május 22., Nyugat-Rotterdam– Hollandia (23 éves)

Magasság: 193 cm

Pozíció: Támadó, jobb lábas

Szülei: nigériai anya és holland apa

 

 

Gyors életrajzi áttekintés

 

5 évesen kezdte pályafutását a VV Hekelingen csapatánál, onnan gyors lépésekben jutott el a Spartaan ’20-on és az ADO Den Haagon keresztül a Feyenordba. Gyermekkorában rengeteget játszott a grundon 5 az 5 elleni játékot, ami megadta a technikai bázist az egyébként is alapos holland képzési rendszerben pallérozódott futballistának.

 

A Feyenord utánpótlásában egy év kemény munkája után felfigyelt rá a Bayern München, majd rögtön le is csaptak rá. A tehetséges támadó 12 gólt lőtt 17 éves korában az U19-es Bundesligában, így egy évre rá bemutatkozott a felnőtteknél is: első meccsén, első labdaérintéséből gólt szerzett a Freiburg ellen, majd a soron következő bajnokin becserélését követő kettő percen belül talált be a Wolfsburg kapujába.

 

 

Lewandowski mellett nem juthatott megfelelő mennyiségű játékperchez, ezért míg a COVID-dal tarkított szezon kuszaságában alig jegyzett értelmezhető mérkőzést, addig a 21/22-es idényben viszont már komolyan számolhatta a gólokat a Jupiler Pro ligában: 32 meccsen 15 gólt és 7 gólpasszt termelt Vincent Kompany alatt az Anderlechtben.

 

A Bayern Münchenbe visszatérve végre lehetőséget remélt, azonban a Brazzo-Kahn duó nem benne látta a bajorok jövőjét, így továbblökték a Bolognának, ahol végre kivirágzott. Thiago Motta rendszerében először egy fél szezon erejéig kölcsönben, majd a 2023/24-es szezonra végleg leszerződve találta meg számításait, és közel 2800 perc alatt 11 góllal és 4 gólpasszal repítette csapatát az európai kupaszereplést érő 5. helyezésig. Jó teljesítményének köszönhetően a holland válogatottba is behívták 2024 nyarán, és tagja volt Európa-bajnokságon elődöntőig menetelő holland keretnek.

 

De hogyan illeszkedhet a Unitedbe?

 

A center az eddigi állomásai mindegyikén leginkább 9-esként játszott, bár nem klasszikus gólvágóként, hanem sokkal inkább egy mozgékony, kompletten teljesítő támadóként tartják számon.

A tavalyi szezonban regisztrált számok esetén meg kell említeni, hogy azokat erősen torzíthatja a tény, hogy a Serie A és a Premier League csapatai és a csapatok játékfelfogásai között nagyobb különbségek lehetnek. De:

 

1. Sokszor megjátszható és aktívan belép a csapat építkezésébe a labdabirtoklási fázis esetén. Ezt mutatja a Serie A-ban jegyzett 49,5 labdaérintése 90 percenként, aminél többet támadók közül csak szélsők és szélső támadók regisztráltak. Jól passzol, illetve jól térképezi fel a pozícióját és az abban rejlő lehetőségeit a pályán.

 

 

Ezt támasztja alá a tavalyi szezonban, cirka 2800 perc alatt jegyzett 53 darab progresszív labdacipelése, illetve a 86 darab progresszív passza is: a támadók között ezek az adatok az élmezőnybe sorolják őt. Érdekességként Rasmus Hojlund esetében tavaly ugyanezen számok közel 2100 perc alatt: 36 labdacipelés és 33 progresszív passz.

A United szélsőinek ezen stílusjegyekkel nagy és hasznos területeket nyithat, ami az előző szezonban a csapat játékából elég látványosan hiányzott. 

 

2. A tavalyi szezonban regisztrált hőtérképek alapján az látszik, hogy Zirkzee pályán bejátszott területei sokban hasonlítanak a Rasmus Hojlund által bejátszott területekhez, két kisebb különbséggel:

 

 

A. Hojlund gyakrabban fordul elő a tizenhatoson belül, mint Zirkzee. 

B. Ellenben Zirkzee gyakrabban fordul elő a széleken és mélyebb területeket játszik be, mint a dán társa.

A holland támadó esetében ismét megállapítható, hogy építkezési fázis esetén mélyebben lép be a játékba, aktívan és tevékenyen részt vesz a támadásépítésben. A tavaly támadásban tapasztalt hiányosságok orvoslására Ten Hagék egy nagyon hasonló profilú, de apró dolgokban mégis kissé eltérő paraméterekkel rendelkező játékost igazoltak, ami növeli a keret mélységét és a variációs lehetőségeket. Véleményem szerint egy kifejezetten izgalmas kérdésnek ígérkezik, hogy két csatáros játékban a dán és a holland hogyan tud egymással együttműködni és kombinálni. 

 

3. Rengeteg labdát szerez támadó létére: a támadóharmadban, illetve a védekezőharmadban is magas számú sikeres szerelést mutat be. A Serie A-ban a tavalyi adatok szerint a csatárok között elöl 30 labdaszerzéssel a legsikeresebb, míg hátul (a saját védekezőharmadban) 24-gyel a második legsikeresebb lett.

 

 

Ez persze adódhat a Bologna játékstílusának jellemzőiből, miszerint Mottáék előszeretettel presszingelték ellenfeleiket labdavesztés esetén, de a United játékára vonatkozó tervek alapján bátran bízhatunk benne, hogy a következő szezonban hasznát fogjuk venni Zirkzee nyomásgyakorlásainak és labdaszerzéseinek. 

 

Ezen tények és számok tükrében csak reménykedni tudunk abban, hogy a támadójáték fellendítése és a támadópotenciál növelése Zirkzee személyével valósággá válik, és ahogyan Ten Hag nyilatkozta, nem csak a saját sikereit és sikerességét lesz képes a holland támadó elérni, de a csapattársai előtt is képes lehet új lehetőségeket nyitni a pályán.

 

Források:

https://theanalyst.com/eu/2024/07/joshua-zirkzee-why-man-utd-fans-will-love-him/  

https://www.goal.com/en/lists/joshua-zirkee-bologna-striker-transfer-thiago-motta-ronaldinho/blt4e9d93567457d95d#cs557b43f7301bc695   

https://en.wikipedia.org/wiki/Joshua_Zirkzee  

https://fbref.com/en/players/028e70b9/all_comps/Joshua-Zirkzee-Stats---All-Competitions   


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!