Mainoo lett a májusi Hónap Játékosa

Kobbie Mainoo kapta meg a Manchester United 2023/24-es szezonjának utolsó Hónap Játékosa díját, miután a volt akadémista emlékezetes májust tudhat maga mögött.


A 19 éves játékos vagány befejezéssel szerzett gólt a Newcastle United ellen, és egy csodálatos, áttörést jelentő szezont koronázott meg a Manchester City elleni dicsőséges, 2-1-es FA-kupa-győzelem alkalmával szerzett második találatával.

 

Mainoo végig magabiztosságot és minőséget mutatott, és az idényt sikeresen zárta, és további izgalmak várhatnak rá, ha helyet kap az angol válogatottban a 2024-es Európa-bajnokságra.

 

A középpályást a múlt hétvégén a Wembleyben a mérkőzés emberének választották, és a szurkolók körében való népszerűségét tükrözi, hogy a májusi, egyéni díjazott is ő lett.

 

 

Annak ellenére, hogy Diogo Dalot és Bruno Fernandes kemény versenytársak voltak, Kobbie meggyőző fölénnyel végzett az élen. A szavazatok 57 százalékát szerezte meg, a második helyen a csapatkapitány Fernandes végzett 30 százalékkal, míg Dalot 13 százalékkal lett harmadik.

Ez a második alkalom, hogy Kobbie pályafutása során megszerezte a díjat.

 

Januárban is ő volt a sztár, akkor is a második helyre szorította Fernandest, decemberben és februárban pedig maga is második lett.

 

Gratulálunk, Kobs!

 

A HÓNAP JÁTÉKOSA DÍJ GYŐZTESEI 2023/24-BEN:

AUGUSZTUS: Bruno Fernandes

SZEPTEMBER: Casemiro

OKTÓBER: Scott McTominay

NOVEMBER: Alejandro Garnacho

DECEMBER: Alejandro Garnacho

JANUÁR: Kobbie Mainoo

FEBRUÁR: Rasmus Hojlund

MÁRCIUS: Andre Onana

ÁPRILIS: Bruno Fernandes

MÁJUS: Kobbie Mainoo

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!