Martinez pozitív hírrel szolgált sérüléséről
A Manchester United szurkolók kedvence, Lisandro Martinez magabiztos, hogy hamarosan visszatérhet sérüléséből és 2024-ben segítheti a klubot a sikerekért vívott harcban.
A népszerű középhátvéd azóta nincs bevethető állapotban, hogy szeptember 20-án a Bayern München ellen az Allianz Arenaban vívott Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen sérülést szenvedett.
Martinez azóta szorgalmasan dolgozott az orvosi stáb segítségével és mint ahogy a szurkolók már talán kiszúrhatták, rehabilitációja újabb lépcsőfokaként nemrég megkezdhette az egyéni edzésmunkát is Carringtonban.
A színfalak mögött végzett munka pedig szerencsére kifizetődik.
Erik ten Hag múlt héten abbéli reményének adott hangot, hogy Lisandrora januárban már újra tétmérkőzésen számíthat majd, ezt illetően pedig az érintett is igen pozitívan nyilatkozott.
Egy hosszabb, a klubmédiának adott interjúban Licha először arra a sokat érdeklő kérdésre válaszolt: hogy áll a rehabilitációd?
"Nos, én nagyon jól vagyok, őszintén nagyon jól" - kezdte mosolyogva.
"A rehabilitációm fantasztikusan halad, pont úgy, ahogy akartam. Erősnek érzem magamat, mindent megcsinálok, amit a remek fizioterapeutám, Ibra [Ibrahim Kerem] kér tőlem."
"És meg kell említenem az orvosi stábot is, akik az első naptól kezdve gondomat viselik, ami nagyon fontos volt számomra. Minden tökéletes számomra."
Sérüléséből történő felgyógyulása időbeliségének ismeretében Martinez és a United orvosi stábja biztosra akar menni azt illetően, hogy 100 százalékos állapotban van, mielőtt visszatérne a pályára.
"Egyértelműen, türelmesnek kell lennünk, de tényleg" - tette hozzá.
"Tudom, hogy hamarosan újra a pályán lehetek, nagyon hamar itt lesz. Még egy kis időre van szükségem, amihez pedig türelem kell."
Licha elismerte, hogy nehéz volt számára a partvonalon túlról szemlélni a United meccseit, különösen, amikor az eredmények nem a vártnak megfelelően alakultak. De ő igyekezett a rendelkezésére álló időben is hasznos lenni és mindenben segíteni csapattársait, különösen azokat, akik szintén sérülésükből lábadoztak.
"Ez nagyon, de igazán kemény, amikor hat-hét hónapon belül kétszer is megsérülsz. Kőkemény dolog. De fejben nagyon erősnek érzem magamat. A családomtól nagyon jó értékeket kaptam, mint például, hogy soha ne adjam fel, szóval ez csak még erősebbé tesz engem. Ez igazán nagyon kemény, de nem lehetnek kifogások."
"Része ez is a futballnak, el kell fogadnunk és alázatosnak kell lennünk. Itt az idő még keményebben dolgozni, például az edzőteremben, fejlődni, elemezni, taktikát gyakorolni, olyan dologgal foglalkozni, ami hasznunkra lehet a pályán."
"Személy szerint is nagyon szeretek ezen a területen fejlődni, mert mint mindenkinél, ha bármiben fejlődsz, az meglátszik a pályán nyújtott teljesítményedben is."
"Imádom ezt a klubot és ezt a helyet. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek minden nap és hihetetlenül élvezem a fizioterapeutákkal, a szertárosokkal, a csapattársakkal és mindenkivel az együtt töltött időt."
"Szeretek mindenkivel beszélgetni, hallgatni, fejlődni. Mert szerintem mindenkitől sok minden elsajátítható."
"Ez nem jelenti azt, hogy neked csak futballistának kell lenned. Ez nagyon jó, én pedig együtt tölthettem némi időt is a családommal Argentínában. Nagyon fontos volt számomra, hogy megkapjam ezt a fajta szeretet a családomtól. Nagyon szeretem őket, ezért ez is nagyon fontos volt számomra."
Igazi harcosként Martinez szeretné behozni az elmúlt időszakban elvesztegetett időt és azt reméli, hogy a szezon második felében meghatározó szerepet játszhat a csapatban.
Szerinte a csapatnak még sok minden elérhető a Premier League-ben, emellett pedig az FA-kupában trófeáért is harcban lehetnek.
"Az én mentalitásom olyan, hogy mindent szeretnék megnyerni" - ismerte el Licha a 2024-es évre előre tekintve.
"Az biztos, hogy a Bajnokok Ligájából való kiesés nagy csalódást jelent számunkra, de most minden mérkőzést meg kell nyernünk. Harcolnunk kell, ott kell lennünk az FA-kupa megnyeréséért vívott csatában és minden lehetséges sikert el kell érnünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!