Játékosértékelés: Manchester United 1-0 Luton Town
Lássuk a Luton Town elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
Andre Onana: Kevés Luton lehetőségnél kellett közbeavatkoznia, de amikor igen, akkor a helyén volt, főleg egy első félidei veszélyes fejes hárításánál. Újra elkezdett visszatérni a megszokott játékához és egyre magabiztosabb. 7
Diogo Dalot: Visszatérhetett eredeti posztjára és ez láthatóan ízlett neki, mert gyakran sikerült betörnie a vendég védelem mögé. Volt egy nagyszerű labdája is McTominay-nek, nem rajta múlt, hogy nem lett belőle gól. 7
Harry Maguire: Több alkalommal is remek labdákkal operált az előrejátékban, védekezésben pedig sok dolga nem akadt a gyenge Luton támadójáték mellett. 7
Victor Lindelöf: Majdnem negatív hőssé vált egy figyelmetlensége miatt, de aztán pozitívvá avanzsált a góljával. Ezeket leszámítva nyugodt mérkőzése volt. 8
Sergio Reguilon: Nagy akarás, kevés siker. Sajnos, már nem először kell leírnunk róla, hogy a biztató manchesteri kezdése óta kiderült, hogy miért nem tart rá a Spurs igényt. Rengeteg hibával játszott az első félidőben, amin egy kicsit tudott javítani a szünet után. 6
Scott McTominay: Hatalmas helyzetet hagyott ki Dalot labdája után fejjel, de a gól előtti kavarodásból ő is kivette a részét. Sokat mozgott, kevés eredménnyel. 5
Christian Eriksen: Ha valamire, akkor egy újabb középpályás kidőlésére semmi szüksége nem volt a csapatnak. Ráadásul az a játékos hiányozhat hosszabban, aki azt a kevés kreativitást kölcsönözte a játéknak, amit mutatott az utóbbi időben a United. 6
Bruno Fernandes: Talán ő volt az egyetlen, akiben valamiféle akarás és tudás látszott azt illetően, hogy miként kellene feltörni a Luton védelmét. Persze a sok türelmetlen és pontatlan megoldása se maradt el, de voltak szép megmozdulásai is. 6
Marcus Rashford: Továbbra se jön össze neki semmi, de valahogy az látszik, hogy jelenleg ő se hisz ebben. Hatalmas ziccert a kapusba lőtt a második félidőben és se a bal, se a jobb oldalon nem sok sót evett meg. 4
Alejandro Garnacho: Felemás meccse volt. Volt benne lendület és jó irányból próbálta megközelíteni a Luton betonvédkezésének problémáját, de az utolsó pillanatos döntései megint cserben hagyták. Hasonló ziccerbe is sikerült kerülnie, mint Koppenhágában, de még a kapusnak védenie se kellett. 6
Rasmus Hojlund: Hatalmas helyzetét nem tudta gólra váltani az első félidőben és a második játékrészben se jött neki össze a gól, de azt illetően nem lehet panaszunk, hogy minden fűszálat átmozgatott, hogy valahogy gólt szerezzen. Sajnos a sérülése újabb okot ad az aggodalomra. 6
Cserék:
Mason Mount: (40. percben Christian Eriksen helyett) Kemény munkával és akarattal szerette volna megragadni a hirtelen jött bizonyítási lehetőségét, de ezt csak minimálisan tudta megtenni. 6
Antony: (68. percben Alejandro Garnacho helyett) Hatalmas labdát készítette le beállása után nem sokkal Rashford elé és ezúttal csereként többet tett, mint a szezon során kezdőként bármikor. 6
Anthony Martial: (79. percben Rasmus Hojlund helyett) Nem tudjuk, hogy milyen súlyos Hojlund sérülése, de ha az ő vállán fog nyugodni a góllövés felelőssége, akkor még elveszettebbek leszünk, mint amilyenek eddig voltunk. 5
Raphaël Varane: (79. percben Sergio Reguilon helyett) Segített kihúzni kapott gól nélkül a meccset, de sok dolga nem akadt. 6
Menedzser:
Erik ten Hag: Nem gondolnánk, hogy váratlanul érte a Luton betonvédekezése, de azt nem gondoljuk maximálisan az ő felelősségének, hogy a támadók impotensek. A belső védőpárost illetően Lindelöf kezdetése a végeredményt kapcsán is abszolút kifizetődött. 6
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Victor Lindelöf
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!