Üdvözöllek Kedves Olvasó! Bálint Áron vagyok és ez az első futballal kapcsolatos publikációm. A mai cikkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy mi történt a Manchester United -Tottenham Hotspur mérkőzésen taktikai szempontból, továbbá arra keressük a választ, hogy a meccsen látottak mennyire foghatók fel kudarcként.

A mérkőzést megelőzően a Wolves elleni meccshez képest egy sokkal agresszívabb és dominánsabb játékot felmutató Unitedet vártam, de ennek sajnos csak az egyik része valósult meg. Kétségtelen hogy a Skóciában sikert-sikerre halmozó Ange Postecoglou (a Tottenham vezetőedzője) megszerzése egy rendkívül izgalmas projektté teszi a Spurs csapatát, azonban azt nem gondoltam volna, hogy már az első ellenük vívott mérkőzésbe bele fog törni a bicskánk. Na, de az előzetes feltételezések taglalása helyett inkább beszéljünk egy kicsit a kezdőcsapatokról.

Felállások: 4-2-3-1 vs 4-2-3-1/4-1-4-1
 

A manchesteri csapat kezdő 11-e az előző mérkőzéshez képest tulajdonképpen nem változott. Azonban a felállás tekintetében történt egy kis módosítás. A Wolves elleni összecsapás egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem érdemes egyedül hagyni Casemirot védekező középpályás poszton, mivel az ilyen esetekben labdavesztést követően könnyedén átrohanhat rajtunk az ellenfél gárdája (mint ahogy a Farkasok számos alkalommal meg is tették). Ennek okán Ten Hag Mount számára egy visszavontabb szerepkört határozott meg, ami végső soron működött is egy ideig. Annak ellenére, hogy a képen látható felállás 4-2-3-1-et mutat, a csapat gyakran változtatta a formációját, előfordult 4-1-4-1, de a mérkőzés második felében még 4-4-2 is. 

A meccs képe

Letámadás

Őszintén bevallom, hogy kifejezetten tetszett amit az első játékrész jelentős részében láttam. Már a mérkőzés kezdetétől fogva nagy nyomást helyezett a United a Spurs csapatára és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis számos lehetőséget sikerült kidolgozniuk (amelyek közül ugye egyet sem sikerült belőni). Ennek ellenére a félidő nagy hányadában komoly gondokat okozott a Tottenham számára a labdakihozatal. Vizsgáljuk meg, hogy milyen sémák alapján történt ez az intenzív presszing (letámadás).

A képen azt láthatjuk, hogy a Vörös Ördögök játékosai rendkívül magasan helyezkedtek az ellenfél térfelén, ebből adódóan sokat volt a labda a Spurs kapusánál. Vicario  elsősorban a belső hátvédeknek tudott passzolni, mivel a United egész pályás emberfogást alkalmazott (méghozzá egészen színvonalasan). Ezen taktikai elem rendkívül nagy kockázatot rejt magában, mivel ha valamely Spurs játékos sikeresen ki tud forogni a nyomás alól, akkor egy másik manchesteri játkosnak kell rá kitámadnia, ami egy megnyíló passzopciót eredményez a pálya közepén. Azonban kockázat nélkül nincs győzelem, ahogy tartja a mondás. Na, de térjünk vissza a képhez.
 

Az ábrázolt szituációban Vicario Romeronak passzolt, aki még a labdaátvétel pillanatában nem kapott nyomást, de egyéb lehetőségek híján csak Bissoumának tudta továbbadni a játékszert. A londoni csapat középpályása azonban háttal helyezkedett az ellenfeleinek (azaz a saját kapuja felé nézett), így nem tudhatta hogy pontosan milyen irányból fognak majd rárontani. Az ilyen esetekben vagy Rashford, vagy Antony, vagy pedig Bruno kezdte el nyomás alá helyezni a védtelen Tottenham játékost. Számos ilyen, vagy ehhez hasonló szituáció ment végbe az első félidő során, ami több alkalommal is manchesteri labdaszerzéssel, majd kapuralövéssel fejeződött be. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egy egész mérkőzésen keresztül hiba nélkül végrehajtani ezt a taktikai elemet, mivel (mint már utaltam rá) nagy benne a rizikófaktor, emellett a United játékosok számára is rendkívül megterhelő, mind fizikai, mind pedig mentális szempontból. Ezen tényezőket figyelembe véve Ten Hag a játékrész bizonyos periódusaiban hátrébb vonta a csapatát és csak a pálya középső harmadában ösztönözte játékosait a labda elleni hajsza megkezdésére. Összességében a meccsterv ezen részét nem érheti panasz (legalábbis az első félidő tekintetében semmiképp), mivel ETH jól sejtette, hogy Postecoglou a labdát magánál tartva igyekszik majd dominálni a meccset. 

Az mérkőzés azonban nem kizárólag ilyen szituációkból állt össze, ezért nézzük, hogy mi történt akkor, amikor a MU igyekezett a saját tizenhatosától elindulva támadást építeni.

Labdakihozatal

A mérkőzés első felében a Spurs is viszonylag magasan kezdett el presszingelni (letámadni), ennek köszönhetően a manchesteri csapat is nehézkesen tudta eljuttatni a labdát a támadóharmadba. A képen láthatjuk, hogy ennél a kihozatali típusnál Shaw viszonylag magasan helyezkedett (hogy a későbbiekben hatékonyabban tudja segíteni a támadásokat), ebből adódóan a kiemelkedő nyomástűrő képességgel rendelkező Onana gyakran kivárt addig, amíg Richarlison felé nem kezdett iramodni, ekkor AWB irányába továbbította a labdát, aki egy felpasszal a visszamozgó Antony-t kereste, Bruno pedig úgy helyezkedett, hogy végül ő kaphassa meg a labdát a braziltól. A terv elviekben tökéletesnek tűnt, mivel Fernandesnek a labdaátvételt követően egyből nyílt három passzopciója, Rashford és Garnacho a védők mögé indítottak egy-egy sprintet, de ha a portugál játékmester egy konzervatívabb megoldásra vágyott (amire általában sose szokott), akkor a vele egy vonalba fellépő Casemironak is passzolhatta a labdát. A Sprus játékosai azonban idővel felismerték ezt a sémát, így igyekeztek minél nagyobb nyomást helyezni Antonyra, aminek sok pontatlan passz és labdavesztés lett az eredménye. 

Az utóbbi években kiderült, hogy Rashford egy olyan támadó, aki azt kedveli leginkább, ha üres területbe futhat a labdával, vagy a labdáért. Ezen a meccsen viszont sokszor arra kényszerült, hogy fejpárbajokat vívjon a rá fellőtt labdákért. Sajnos ez sosem volt az erőssége és ez ma ismételten kiütközött. Az Onana, vagy Martinez által magasan fellőtt labdák általában kárba vesztek, mivel Rashy nem tudta megnyerni a légi párharcait. Hojlund valószínűleg jobban fog teljesíteni az ilyen szituációkban.

Az első félidő értékelése

Egy kicsit csalni fogok, mivel az első félidőhöz hozzáveszem a 48. percig lezajlott eseményeket. Összességében elmondható, hogy nagyjából működött Erik Ten Hag meccsterve, annak ellenére is, hogy mindössze 43%-ban birtokolta a csapat a labdát. Felvethet kérdéseket, hogy valóban meg kell-e elégednie a Unitednek azzal hosszú távon, hogy nagy csapatok ellen nem képes (vagy talán nem is akar) labdával dominálni, de erre majd még a későbbiekben kitérek. A csúfos labdabirtoklási arány ellenére a manchesteri csapat dolgozott ki több és jobb minőségű helyzetet, ezek közül pedig legalább kettő egy kis szerencse segítségével (vagy magasabb fokú koncentrációval) be is akadhatott volna. Az első lehetőség Rashford előtt adódott, aki egy pontos Antony által történő kiugratást követően a remek ütemben kitámadó Spurs kapusba lőtte a labdát. 

Rashford helyzete

A másik szituáció még ennél is kecsegtetőbb volt, mivel Bruno teljesen üresen fejelhetett az ötös vonalának környékén. Talán ez volt az egész meccs legtisztább gólhelyzete, de sajnálatos módon kimaradt. A támadás egy sikeresen történő lapos labdakihozatal után alakult ki, Shaw mivel magasan helyezkedett, ezért oda tudott érni a tizenhatos előterébe és nem hazudtolta meg a bal lábában rejlő potenciált. Remekül tekerte a játékszert a védelmi vonal mögé tökéletesen lépő Fernandes fejének irányába, a portugál játékmester viszont túlságosan könnyelműen fejezte (vagy sokkal inkább nem fejezte) be a helyzetet.

Fernandes helyzete

Az első játékrész sikeresnek tekinthető labda nélküli- és mérsékelten sikeresnek tekinthető labdás játéka után következett egy nem várt fordulat. 

A második félidő értékelése

A Tottenham már az első félidő folyamán alakított ki veszélyesnek tekinthető lehetőségeket, de ezek minősége egyáltalán nem volt kiemelkedő. A 49. percben azonban ez megváltozott. Kulusevski viszonylag üresen kapta meg a labdát a jobb szélen, egy lassú és pontatlan védekezésben történő tolódásból kifolyólag és (ha bár egy kis szerencsével, de) képes volt az ötös vonalának könyékére juttatni a játékszert. Az ifjú szenegáli középpályás, Sarr pedig kapott az alkalmon és az üres kapuba pofozta a bőrgolyót. A gól egy védelmi hiba eredménye volt. Úgy gondolom, hogy Shaw tudatosan vett fel egy centrális pozíciót ebben az esetben, ami hiba volt, ugyanis nem számolt azzal, hogy a messziről érkező Garnacho nem lesz képes a megfelelő ütemben visszazárni a svéd szélsőre. Kulusevski viszonylag zavartalanul hajthatta végre a beadást, aminek sajnos meg is lett az eredménye. 

Sarr gólja

A bekapott gól hidegzuhanyként érte a Vörös Ördögöket és az elkövetkezendő közel tíz percben a saját tizenhatosuk előterébe szorultak vissza. A sokk feldolgozását követően a manchesteri csapat ismételten visszatért az első félidőben is látott, magas intenzitású letámadáshoz. Ez jó döntésnek bizonyult, mivel sikerült egy viszonylag magasan szerzett labdából egy kapufáig eljutniuk, továbbá egy rögzített szituáció után Varane remek fejese hatalmas védésre kényszerítette Vicariot. 
 

Mint már említettem, szinte lehetetlen fenntartani egy ilyen intenzív letámadást egy komplett mérkőzésen keresztül. A United játékosai elfáradtak és megkezdődött a mérkőzés legfrusztrálóbb része, a Spurs általi labdás dominancia. ETH igyekezett ennek elébe menni egy 66. perceben végrehajtott hármas cserével, azonban más profilú játékosok érkeztek ugyanazokra a posztokra, ami (talán Dalot kivételével) gyengítette a csapatot. Fernandes kikerült a jobb szélre és Eriksen lett az, aki leggyakrabban mélyen a lábához kérte a labdát. Sem Bruno, sem pedig Sancho nem olyan játékos, aki szívesen indulna mélységbe, Rashford pedig elfáradt, ebből adódóan a United játékából kiveszett ezen veszélyforrás. 
 

A Spurs, mivel nyomás nélkül kihozhatta a labdát, egyre több helyzetet teremtett. A második gól alapvetően egy veszélyes szituációból született, Davies kapta a labdát az ötös vonalánál, de az ügyetlenebbik lábával nem sikerült azt eltalálnia, Martinez nem számított ezen történésre és suta, felszabadításnak szánt mozdulattal a kapuba irányította a labdát. Egy rendkívül kellemetlen szituációt láthattunk, ami ismételten arra enged következtetni, hogy Martinez (a Wolves elleni meccshez hasonlóan) még fejben nem áll készen a hétről-hétre történő terhelésre.

Martinez öngólja

A második találatot követően Ten Hag ugyan megpróbált belenyúlni a meccsbe, de a további két csere sem eredményezett komolyabb változást. A Tottenham a két gólos előny megszerzését követően visszaállt védekezni, de a United nem volt képes feltörni ezt a mély blokkot. A mérkőzés így 2-0-ás vereséggel zárult.

A mérkőzés értékelése

Úgy gondolom, hogy a meccs első felében egy egészen jó Manchester Unitedet láthattunk, talán még jobbat is, mint a Wolves elleni meccsen bármikor, azonban számomra komoly aggodalomra ad okot, hogy csak elvétve tapasztalhattunk labdás dominanciát. Amennyiben ETH egy magas letámadáson alapuló "átmenetfocit" akar játszani, Mount leigazolása valóban egy jó döntésnek tűnik, mivel a labda elleni játéka sokkal jobb Eriksenénél, viszont ez lehet, hogy hosszú távon is csak a stabil BL szerepléshez lesz elég, nem pedig a bajnokság megnyeréséhez. Vessünk egy pillantást a Liverpool példájára. Klopp megérkezése után a csapat agyig tekert presszinget kezdett alkalmazni, ami rövid idő elteltével vissza juttatta őket a BL-be, viszont csak onnantól kezdve tudtak 90+ pontos szezonokat produkálni, amikor megjelent a játékukban a labdás kontroll. Elképzelhetőnek tartom, hogy Ten Hag is egy ilyesfajta fejlődéstörténetet akar leírni hosszú távon, azonban már megvannak a játékosai ahhoz, hogy kisebb csapatok ellen ezt már most is végrehajtsa. 
 

A Tottenham összességében megérdemelte a győzelmet a számos megkérdőjelezhető bírói döntés ellenére is. Őszintén szólva abban reménykedek, hogy Hojlund csapatba történő beillesztése új távlatokat fog megnyitni az együttes labdás játékszervezésében is.

Források:

http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=929spurs_2.gif

https://tactical-board.com/uk/big-football

https://www.youtube.com/watch?v=A5x6D1ZqjuQ&t=3s

ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!