Csapathírek a Spurs meccs előtt

Lisandro Martinez várhatóan bevethető állapotban lesz, amikor a Manchester United szezonbeli első idegenbeli bajnokiján a Tottenham Hotspur vendége lesz szombaton.


Az argentin válogatott bekk részt vett Carringtonban a londoniak elleni összecsapást megelőző edzéseken, ahol a Vörös Ördögök célja nem más lesz, mint hogy tovább folytassák építkezésüket a Wolverhampton Wanderers hétfői legyőzését követően.

 

Erik ten Hag akkor, a mérkőzést követően nyilatkozva, arról beszélt, hogy a világbajnok középhátvédet első sorban azért cserélte le a félidőben, mert ő és Luke Shaw is besárgultak az első játékrészben, a Wolves pedig nagy energiákat fordított a széleken való kontratámadásokra.

 

Mindazonáltal a korábbi Ajax játékos egy rúgást is kapott az első 45 perc során az Old Traffordon.

 

Amikor mai, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Martinez bevethetőségéről kérdezték, Ten Hag így felelt:

"Éppen legutóbb [csütörtökön] is edzett, szóval szerintem igen."

 

 

A Farkasok ellen Raphael Varane párjaként a dél-amerikai védőt Victor Lindelöf váltotta a második félidőben.

 

A manchesteriek kedden zártkapus edzőmérkőzést játszottak az Evertonnal az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutók erőnléti állapotának fejlesztése érdekében, ez pedig a menedzser szerint nagyon hasznos volt számukra.

 

"Az volt a célja, hogy a felkészülési szezont követően 90 perc legyen a lábakban. Erre a felkészülés hat hete során nem igazán volt lehetőség. Sőt, többé-kevésbé négy vagy öt hét volt csak."

 

"Szóval szükségünk van az ilyen mérkőzésekre, hogy minden játékosunk megfelelően tudjon felkészülni a szezonra."

 

A várható hiányzók kapcsán az amerikai felkészülési túrán súlyosabb sérülést szenvedő Amad és Kobbie Mainoo még egy jó darabig nem lesz hadrafogható állapotban. Az új csatár, Rasmus Hojlund keményen dolgozik azért, hogy bemutatkozhasson az Atalantatól való átigazolását követően, de a szombati mérkőzés még túl korai erőpróba lenne számára.

 

A kapusoknál Tom Heaton "kidőlt a szezon első néhány hetéről", de Dean Henderson megfelelő állapotban volt már ahhoz, hogy Andre Onana esetleges pótlására leüljön a kispadra a Wolves ellen.

 

Szintén végig a kispadon ült Anthony Martial - ő egyetlen felkészülési meccset se játszhatott, de újra számolhat vele Ten Hag a támadó szekció összeállításakor.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Tottenham - Manchester United

Premier League, 2. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!