Mejia új szerződést írt alá

Mateo Mejia úgy szerződést kötött a Manchester Uniteddel.


Az ifjú támadó a Vörös Ördögökkel való megegyezést követően szeretné folytatni fejlődését a klubnál.

 

Még 2019-ben, a Real Zaragoza együttesétől szerződött Manchesterbe, az előző szezonban pedig már számtalan tapasztaltot gyűjthetett a Premier League 2-ben.

 

A 20 éves játékos két alkalommal volt eredményes, amelyek közül egyszer az Arsenal ellen, az Old Traffordon köszönt be, majd a rákövetkező mérkőzésén a Leicester City-t szomorította góljával idegenben. 

 

 

Bár Spanyolországban született, decemberben első alkalommal pályára léphetett a kolumbiai U20-as válogatottban is manchesteri erőfeszítéseinek megkoronázásaként.

 

Mejia egyike volt azon 32 akadémiai nevelésnek, akik ez előző idényben lehetőséget kaptak arra, hogy a felnőtt csapat tagjaival együtt készülhessenek és rengeteget profitáltak abból is, hogy a felnőtt csapat edzőivel dolgozhattak együtt.

 

Gratulálunk Mateonak és már alig várjuk, hogy a 2023/24-es szezonban is a pályán láthassuk.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!