Martinez sikeres műtéten esett át

A Manchester United védője, Lisandro Martinez szezonjának véget vető lábfej sérülését követően sikeres műtéti beavatkozáson esett át.


Az argentin válogatott játékos lábközépcsontja múlt csütörtökön, a Sevilla ellen 2-2-es döntetlenre végződött Európa-liga negyeddöntő odavágó mérkőzésen sérült meg.

 

A 25 éves középhátvéd az ellenfelektől távol helyezkedve rogyott a földre és kapott a jobb lábához a 86. percben, amelyet követően az ellenfél játékosai vitték le a pályáról, ahonnan aztán csak hordágyon távozhatott.

 

A későbbi vizsgálatok megerősítették a klub legrosszabb félelmeit és az operáció szükségességét, amelyre hétfőn került sor.

 

A procedúrát követően Martinez saját Instagram fiókján keresztül jelentkezett:

"Hála Istennek minden nagyon jól ment" - írta.

 

"Nagyon szépen köszönöm a sok üzeneteteket. Most a felépülésre koncentrálok."

 

 

Mióta tavaly nyáron átigazolt az Ajax együttesétől, Martinez a Vörös Ördögök egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosává avanzsált, hatékony párost alkotva Raphael Varane-nal a védelem tengelyében. 

 

A bekk, aki fontos tagja volt decemberben a Katarban világbajnoki címet nyerő argentin nemzeti csapatnak is, minden sorozatot figyelembe véve 45 mérkőzésen viselhette ebben a szezonban a United mezét, amelyek közül 27 alkalommal a Premier League-ben jutott szóhoz és ahol 1 gólt szerzett.


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!