Manchester United U18 - Manchester City U18 1-3
A Manchester United U18-as csapata 3-1-es vereséget szenvedett a városi rivális Manchester Citytől a szombati U18-as Premier League, Carringtonban rendezett találkozóján.
A Kékek már a 12. perc után megszerezték a vezetést, amikor Nico O'Reilly közelről talált a kapuba, majd a City 10-es mezszámú játékosa 25 méterről az első fél óra után a második találatát is megszerezte.
A második játékrészben fiatal Vörös Ördögök tovább küzdöttek és tíz perccel a mérkőzés vége előtt még egy gólt is szereztek, amikor Ethan Williams beívelt szögletét Louis Jackson fejelte a kapuba.
Ám a városi rivális egy perccel a találkozó lefújása előtt megadta a kegyelemdöfést, amikor Seb Naylor jól helyezett szabadrúgása Elyh Harrison mellett szállt a hálóba, és ezzel teljessé téve a vendégek győzelmét.
Justin Oboavwoduo 20 méterről leadott lövése jelentette az első veszélyt a United kapujára mindössze két perccel a mérkőzés kezdése után. Az ő próbálkozását Harrison azonban hárítani tudta.
A United nem sokkal később válaszolt egy hazai lehetőséggel, amikor Williams berobbant a tizenhatoson belülre, mielőtt a City kapusa, George Murray-Jones hárította volna kísérletét.
A hektikus lehetőségek folyamatosan jöttek, Finley McAllister próbálkozását Jahmai Simpson-Pusey tisztázta a gólvonalról, ezzel megakadályozva a Vörös Ördögök korai vezetésének esélyét.
A kékek gyors jobb oldali váltása után a labda végigszántotta a United hat méteres területén, O'Reilly pedig a 14. percben éles szögből talált a hálóba. 0-1
A City fél órával a mérkőzés megkezdését követően kettőre módosította előnyét, amikor O'Reilly 25 méterről átemelte Harrison fölött a labdát és ezzel megduplázta saját és a vendégek találatát is.
A második félidő elején Harrisont ismét tesztelték, de neki köszönhetően maradt az állás. A labda Jaden Heskey-hez érkezett a hat méteres területen belül, mielőtt Harrison elfolytotta volna az akciót.
Joel Ndala volt a következő játékos, aki a vendégek részéről előretört, befelé cselezett, mielőtt egy jobb lábas bombát eleresztett volna; a United kapusa ismét remekül hárított.
Manni Norkett iramodott előre és keresztlabdája a tizenhatoson belülre sajnos nem talált embert, miközben a fiatal Vörös Ördögök mérkőzés vége felé a szépítésre törekedtek.
A türelmük hamarosan góllá érett, amikor Williams beívelt szögletét Jackson remekül fejelte a kapuba, tíz perccel a mérkőzés vége előtt.
A gólszerzést azonban a City fejezte be kilenc perccel a United szépítő találatát követően, amikor Seb Naylor szabadrúgása elszállt Harrison kapus mellett és a kapuba vágódott 3-1-re alakítotva az eredményt, elfojtva ezzel minden reményt a United számára.
Jack Moorhouse késői kapura lövése jelentette a meccs utolsó akcióját, Murray-Jones azonban hárította a próbálkozását.
A csapat maradt a 3. helyen teljesen leszakadva a második és az első helyezett Sunderland és City mögött. Legközelebb április 18-án javíthat a csapat este 20:00 órakor hazai pályán a Leeds United U18 ellen.
Összefoglaló:
United: Harrison; Nolan, Ogunneye, Jackson, Murray (c); McAllister (Moorhouse, 79), Fitzgerald (Aljofree, 85); Lacey (Scanlon, 85), Berry (Norkett, 63), Williams; Wheatley.
Nem használt cserék: Murdock.
Gólok: Jackson 80. ill.: O'Reilly N 12, 30, Simpson-Pusey J 90+1
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!