Scaloni ígérete Garnachonak

Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány ígéretet tett arra, hogy Alejandro Garnachot behívja a következő alkalommal, miután a Manchester United szélsője sérülés miatt kihagyja a soron következő mérkőzéseket.


A tinédzser a Southampton elleni 0-0-s döntetlen alkalmával szenvedett bokaszalag-sérülést, emiatt a pálya szélére kényszerül, bár Erik ten Hag, a Vörös Ördögök menedzsere hangsúlyozta, hogy számít rá, még a szezon vége előtt visszatérhet.

 

A madridi születésű, de az édesanyja révén a dél-amerikai ország színeit képviselő játékost az idei szezonban nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt hívták be a válogatott keretbe.

 

Azonban kénytelen volt visszalépni a világbajnok Panama és Curacao elleni mérkőzéseitől.

 

"Kár érte" - mondta a West Ham korábbi védője, Scaloni egy sajtótájékoztatón.

 

"Garnachot behívtuk, de sérülés miatt nem tudott csatlakozni. Bízunk benne, hogy ott lehet a következő alkalommal, nagy reményeket fűzünk hozzá. Remélem, minél hamarabb magára öltheti az argentin válogatott mezét."

 

A 18 éves játékos játszott már az Albiceleste U20-as csapatában, de az első felnőtt válogatott bevetésére még várnia kell.

 

Lisandro Martinez továbbra is az argentin válogatottban maradt és a két hazai barátságos mérkőzésen már a rendelkezésére állhat.

 

 

A védő reméli, hogy a klubszinten mutatott mesés teljesítménye révén kezdőként kap helyet Scaloni együttesében, miután a franciák elleni világbajnoki döntőben, a csapat legutóbbi mérkőzésén nem kapott szerepet.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!