Manchester City U21 - Manchester United U21 6-0

A Manchester United U21-es csapata 6-0-ra kapott ki a Manchester City-től a Premier League 2 vasárnapi fordulójában az Academy Stadionban.


Micah Hamilton góljával és az első félidőben Will Dickinson duplájával a City még a szünet előtt 3-0-ra vezetett, a védő Sonny Aljofree pedig még a mérkőzés első félórájában piros lapot kapott Oscar Bobbal szemben elkövetett szabálytalanságáért.

 

A házigazdák a második játékrészben is kihasználták emberelőnyüket, Bobb, Kian Breckin és Jaden Heskey is betalált a fiatal Vörös Ördögök csalódást keltő mérkőzésén vasárnap délután.

 

Annak ellenére, hogy a United jól kezdte a mérkőzést, már hét perc elteltével hátrányba került, amikor Adedire Mebude büntetőterületre érkező alacsony keresztlabdáját Hamilton fejelte a kapuba és ezzel megszerezte csapatának az előnyt.

 

Öt perccel később ismét Mebude bolondította a Vörös Ördögök hátvédsorát, ezúttal Dickson felé passzolt, aki közelről a City második találatát is megszerezte.

 

Az örökké veszélyes középpályás, Bobb ezután a felezővonalnál szerzett labdát, majd meg sem állt volna a kapuig, ha nincs Aljofee önfeláldozása. A United játékosa összeakasztotta hátulról a lábait, Kimura Hiroyuki játékvezetőnek pedig nem volt más választása, minthogy kiállítsa a védőt.

 

Bobb és Tomas Galvez szépségdíjas összjátéka után nem sokkal utóbbi lépett meg a bal oldalon és adta be a lehetőséget, Dickson pedig a félidő közepén már a saját második és csapata harmadik találatát is megszerezte.

 

Dermot Mee még a félidő lejárta előtt megakadályozta a City negyedik találatának megszerzését és szépen hárított a kapu előtt, így Mebude nem tudott feliratkozni a góllövők listájára.

 

A második félidő elején Mark Dempsey csapata tökéletes lehetőséghez jutott, hogy Dan Gore révén visszavágjon. A középpályás a saját térfeléről tört előre, de bal lábas lövése centikkel kerülte el a kapufát.

 

A City ezután ismét átvette a mérkőzés irányítását, balról jobbra járatva a labdát, Zidane Iqbal és Tom Huddlestone pedig ugyan jól teljesített a középpályán, de nem tudták megfékezni a rohamot.

 

A csereként beálló Heskey alacsonyan szálló beadására Bobb érkezett és a City a 72. perc után a negyedik gólt is megszerezte, majd egy jó ívű szöglet után Mebude és Breckin közreműködésével utóbbi a csapat ötödik gólját is megszerezte.

 

Manni Norkett került játékba, amikor a United megpróbált szépíteni, de Mebude ismét oroszlánrészt vállalt abban, hogy a City kiütéses 6-0-s végeredményénnyel küldje haza a Vörös Ördögöket. Huddlestone ugyan még blokkolta az első próbálkozást, Heskey azonban második szándékkal beverte a játékszert a kapuba. 

 

Összefoglaló:

United: Mee; Jurado, Hardley, Aljofree, Williams (c) (Norkett 79); Gore, Iqbal; Forson (Wellens 46) Hansen-Aaroen (Kambwala 27) Emeran (Huddlestone 27); Mejia.

Nem használt cserék: Wooster.

Gólok: Hamilton 8, Dickinson 14, 24, Bobb 72, Breckin 87, Heskey 90.

Lapok: Iqbal

Kiállítva: Aljofee


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!