Martinez: Otthon érzem magam a Unitednél

Lisandro Martinez már akkor otthon érezte magát, amikor először látogatott el a Manchester United carringtoni edzőközpontjába.


Az argentin védő az Ajaxtól való nyári átigazolása óta a szurkolók kedvencévé vált, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Licha szenvedélye nyilvánvaló mind a játékában, mind abban, ahogyan a pályán viselkedik. Legyen szó akár egy utolsó pillanatban végrehajtott szerelésről vagy egy létfontosságú blokkról, Martinez úgy tűnik, élvezi, amit csinál.

 

Erik ten Hag, a United menedzsere nemrégiben arról beszélt, hogy hosszú távon szeretne együtt munkálkodni a védővel, hiszen a holland Lisandróval és a brazil szélsővel, Antonyval is dolgozott együtt korábbi klubjánál.

 

Erik szavai a klubsajtónak adott, pálya melletti interjúban hangzottak el a Benito Villamarin Stadionban szerda este, a Real Betis elleni csütörtöki Európa-liga-visszavágó előtt és egyértelmű, hogy az érzés kölcsönös.

 

Licha a februári Ligakupa-diadal után megosztotta, hogy mennyire szereti manchesteri otthonát és szeretne még több trófeát nyerni a klubnál. A csütörtöki, sevillai mérkőzés előtt is óva intett az önelégültségtől, miután a United az Old Traffordon rendezett első mérkőzésen 4-1-es előnyre tett szert.

 

Hatos számú játékosunkkal készült interjú az alábbiakban olvasható...

 

 

Nagyszerű eredmény az első mérkőzésén. Mennyire kell koncentrálni a második mérkőzésen, hogy meglegyen a továbbjutás?

"A mérkőzés 0-0-val kezdődik. Készen kell állnunk. Teljes koncentrációra van szükségünk, mert ez egy nehéz meccs lesz számunkra. Tehát ha nem vagyunk koncentráltak, elveszíthetjük ezt a mérkőzést. Az biztos, hogy otthon nagyszerű eredmény született, de ennek most nincs jelentősége. A futballban minden megtörténhet, ezért készen kell állnunk."

 

Mennyire élvezed, hogy európai kupasorozatban, nagy európai meccseken játszhatsz?

"Nos, nagyon. Szerintem nagyon jó nemzetközi kupában játszani. Élveznünk kell [ezt]. Azt hiszem, este egy nagyon jó meccs lesz, itt Spanyolországban a Betis ellen, az ő szurkolóik előtt, biztosan nekünk is lesznek szurkolóink. Szóval, igen, jó meccs lesz."

 

A menedzser nemrég azt mondta, reméli, hogy hosszú és sikeres közös karrier vár rátok a Manchester Unitednél. Mennyire örülsz ennek, és mennyire érzed magad otthon a klubnál?

"Az első naptól kezdve otthon érzem magam itt, amikor [először] betettem a lábam Carringtonba, emlékszem, hogy csodálatos érzés volt. Szóval boldog vagyok, hogy vele lehetek, hogy vele dolgozhatok. Ismerem a mentalitását, ő is ismeri az én mentalitásomat. Rövid időn belül megszereztük az első trófeát, szóval mindenért meg kell dolgoznunk, hinnünk kell benne. Ez a klub azt követeli, hogy minden meccset, minden címet megnyerjünk, így örömmel vállaljuk ezt a felelősséget."

 

Már csak ez a meccs és a vasárnapi FA-kupa meccs van hátra, mielőtt hazádba utazol a válogatott szünetre. Mennyire fontos, hogy erősen fejezzétek be a bajnokságot, mielőtt elutazol?

"Nagyon fontos, jól kell befejeznünk, de miután visszatérünk a válogatottól, szintén sok fontos meccs vár ránk. Ezért meccsről meccsre kell haladnunk. Mindre készen kell állnunk."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!