Leeds U18 - Manchester United U18 3-3
A Manchester United U18-as csapata kénytelen volt pontosztozkodással beérni a Leeds United ellen a Thorp Arch Training Groundon vendégként, miután a két csapat izgalmas 3-3-as döntetlent játszott egymással.
James Nolan találatával egyenlített a United az első félidőben, miután csapattársa, Habeeb Ogunneye révén szerezte meg a hazai csapat a vezetést, a Vörös Ördög szerencsétlen labdaérintését követően, mialatt Victor Musát mind a kapufa, mind a Leeds kapusa, Rory Mahady a 45. perc végéig távol tartotta a góllövéstől.
Fiatal Vörös Ördögök nem sokkal az egy óra letelte előtt Ethan Williams higgadt befejezésének köszönhetően mégis megszerezték a vezetést, majd a csereként beálló Gabriele Biancheri öt perccel a vége előtt a közeli kapufán belülre fejelt, ezzel 3-1-re alakítva az eredményt.
A Leeds támadója, Ben Andreucci azonban azonnal visszavágott, majd a hosszabbításban ki is egyenlített, így a United nem tudta megszerezni a három pontot Yorkshire-ben.
A United ragyogóan kezdte a mérkőzést, és már három perc után már megszerezhette volna a vezetést. Williams a jobb oldalról egy bal lábas szabadrúgást eresztett meg, amely épphogy elment a távoli kapufa mellett.
A fiatal Vörös Ördögök pozitív kezdése ellenére Ogunneye rosszul próbált tisztázni egy Leeds akciót követően, Connor Douglas keresztlabdájánál Elyh Harrisonon túlra szállt és a United védőnek köszönhetően kilenc perc elteltével a Leeds megszerezte a vezetést.
Ez egy szerencsétlen pillanat a fiatal hátvéd számára, de ő és csapattársai nem törtek le, Bendito Mantato előrement, hogy megjátssza James Scanlont, a bíró azonban megállította az akciót, mert lest állapított meg.
A Leeds azonban továbbra is veszélyt jelentett a United kapujára kontráikkal, Andreucci a bal oldalon indította az akciót, egy külső lábas passzal megtalálta Douglast, de Harrison nagyot védett a lehetőségnél.
A fiatal Vörös Ördögök azonban a félidő előrehaladtával egyre jobban átvették az irányítást és a 26. percben megérdemelten ki is egyenlítettek. Williams jól játszott össze Scanlonnal, aki balról befelé mozgott, majd a túloldalon megtalálta Nolant, aki a hosszú sarokba lőtte a labdát. A Leeds védője, Dan Toulson csak beleérni tudott, megakadályozni már nem.
Az első félidő hátralévő részében már csak a United vette komolyan a játékot, különösen Musa előtt adódott több lehetőség a szünet előtt. A csatár először Nolan passzából indult el középen, de Mahady hárította a lövését.
A félidő hajrájában Musa a kapufát is eltalálta, majd Scott Godden később a lövését is blokkolta, így Leeds védője pedig biztosította, hogy a szünetre kiegyenlített állással vonuljanak a felek.
A Leeds nagy lendülettel kezdte a második félidőt, és a folytatást követő öt percen belül kétszer is közel járt a gólhoz, Luca Thomas lövése éppen csak elvétette a célt, Andreucci pedig később egy szintén nagy helyzetnél tudott tisztázoni az alapvonalról.
A United azonban gyorsan összeszedte magát és hét perccel a második félidő kezdését követően másodszor is eltalálta a kapufát, amikor Scanlon fejese a keresztléc aljáról pattant vissza a mezőnybe.
A fiatal Vörös Ördögök nem sokkal az egyórás játékidő lejárta előtt megszerezték a vezetést, amikor Musa ügyesen verekedte át magát Godden és Toulson mellett a jobb szélen, majd a labdát keresztbe tette Williamsnek, aki gyorsan irányított és Mahady mellett a kapuba passzolt.
Ezután hármas csere következett, Ethan Wheatley, Manni Norkett és Biancheri is bevetésre került az utolsó 30 percre. Az előbbi másodpercekkel érkezése után már próbára tette Mahady-t, a Leeds pedig szintén közel járt gólszerzéshez a másik oldalon, amikor Harrison jól védte Andreucci lövését, később le is fújták az akciót les címén.
Louis Jackson 15 perccel a mérkőzés vége előtt közel járt ahhoz, hogy kettőre növelje a United előnyét, de centikkel maradt le Williams veszélyesen kanyarodó szögletrúgásáról.
10 perccel később azonban a csereként beálló Wheatley és Biancheri összjátéka összehozta a gólt a vendégeknek és ezzel a 3-1-re alakították az eredményt. Az előbbi a jobb oldalon passzolt és tette oda Biancherinek és bár az első lövését blokkolták, a második próbálkozás a közeli kapufán belülre pattant és ezzel tovább növelte a fiatal Vörös Ördögök előnyét.
Amikor úgy tűnt, hogy a United némi levegőhöz jutott, a házigazdák azonnal reagáltak, amikor Andreucci használta ki Harrison bakiját és eladott labdáját és a kapu széléről az üres kapuba talált.
A Leeds támadója a hosszabbítás második percében ismét lecsapott, Marley Wilson keresztlabdája után Harrison felett fejelte át a labdát és egyenlített a házigazdáknak.
A hajrában Williams drámai módon visszavehette volna a United vezetését, de lövését blokkolták. A mérkőzés végül döntetlennel végződött és mindkét félnek meg kellett elégednie egy ponttal.
A United részéről így változtatlan maradt a tabella állása, a harmadik helyet foglalják el továbbra is, legközelebb pedig a Stoke City-t fogadja hazai pályán a csapat március 18-án déli időben 12:00-kor.
Összefoglaló:
United: Harrison, Ogunneye (Wheatley, 60), Kingdon, Jackson (c), Mantato, Berry, Fitzgerald, Nolan, Scanlon (Biancheri, 60), Williams, Musa (Norkett, 60).
Nem használt cserék: Myles, Kamason.
Gólok: Nolan 26, Williams 59, Biancheri 85. ill.: Ogunneye ög 9, Andreucci 88, 90+2
Lapok: Nolan, Biancheri
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!