Varane: Ez az, amiért ide igazoltam

Raphael Varane büszke a Manchester United Erik ten Hag alatti fejlődésére és a középhátvéd megismételte, hogy elsősorban az ilyen hetek miatt költözött Angliába.


A Vörös Ördögök az Old Traffordon készülnek az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágójára a La Liga listavezető Barcelona ellen - amely Rapha szerint jelenleg a világ legjobb csapata -, majd vasárnap a Ligakupa döntőjében a Premier League rivális Newcastle United lesz az ellenfél.

 

Nagy napok ezek a csapat és a menedzser számára, de olyasmi, aminek Rapha azóta szeretne részese lenni, hogy 2021 nyarán átigazolt a Real Madridtól.

 

"Nagyon büszke vagyok" - mondta Varane a klubmédiának, amikor arról kérdezték, hogyan érzi magát a két mérkőzés előtt.



 "Amikor idejöttem, dolgozni akartam, egy új projektet építeni és újra a csúcsra kerülni.”

 

 

"Most a világ legjobb csapata ellen küzdünk és nagyszerű lehetőségünk van arra, hogy döntőt játsszunk."

 

Varane - aki február elején visszavonult a válogatott futballtól - Ten Hag csapatának kulcsembere volt ebben a szezonban és a United október óta mindössze egyszer kapott ki úgy, hogy ő a kezdőcsapat tagja volt.

 

A legutóbbi 19 meccsen aratott 15 győzelem segített a Unitednek felkapaszkodni a tabella harmadik helyére és mindhárom kupasorozatban továbbjutni, a francia pedig úgy gondolja, hogy a csapat megcélozhatja a legmagasabb szinteket a szezon végéig.

 

"Büszkék lehetünk az elmúlt hónapokra és azt hiszem, egyre jobbak és jobbak leszünk, motiváltak vagyunk" - tette hozzá Rapha.

 

"Folytatnunk kell a munkát, és nagy dolgokat érhetünk el ebben a szezonban.”

 

"Hinnünk kell benne és akkor remélhetőleg a szezon végén nagyon boldogok leszünk."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!