Nottingham Forest U18 - Manchester United U18 4-0

A Manchester United U18 nagy verésbe szaladt bele szombaton a Nottingham otthonában, miután 4-0-ás végeredmény született a két csapat között.


Travis Binnion ifjúsági csapata hősiesen küzdött, de a házigazdák túl erősnek bizonyultak, azonban a Vörös Ördögök sokat tanulhatnak ebből a vesztes mérkőzésből a továbbiakban.

 

A United már a szünetre is 1-0-s hátránnyal vonult, Ben Perry találatának köszönhetően, majd a Forest a második félidőben további három gólt rámolt, amivel el is döntötte a mérkőzést. 

 

A Vörös Ördögöknek még volt esélyük a gólszerzésre és a szépítésre, de James Nolan pontrúgását hárította a hazaiak kapusa, így a hazaiaknak érintetlen maradt a hálója.

 

Binnion csapata ragyogóan kezdte a mérkőzést, és minden apró lehetőséget megragadtak a mérkőzés elején, hogy előnybe kerüljenek. A piros mezesek arra törekedtek, hogy minél jobban kihasználják a széleken lévő teret, és a középpályás Adam Berry a mérkőzés folyamán rengeteg használható keresztlabdával lepte meg csapatát a tizenhatoson belül. A United korai nyomása ellenére nem igazán tudták kihasználni a lehetőségeiket, és ezt a piros mezesek meg is bosszúlták.

 

Pillanatokkal azután, hogy egy veszélyes szabadrúgást Keehan Willows összeszedett, a United hamar visszaszerezte a labdát és elkezdett hátulról építkezni. A Forest támadója, Conor Brown nyomása azonban túl soknak bizonyult Elyh Harrison kapusnak, és Ben Perry össze is szedte az általa eladott labdát, majd közelről talált a hálóba. 1-0


A hátrányba kerülés ellenére a fiatal Vörös Ördögök átvették a játék irányítását, és az első félidő nagy részében domináltak, de nem tudtak olyan tiszta helyzetet kialakítani, amely visszahozta volna őket a meccsbe. 

 

Pillanatokkal a félidei sípszó előtt Harrison nagyszerű védéssel hárította George Hemmings ígéretes próbálkozását, így maradt az 1-0-s állás a szünetre.

 

A szünet után a Vörös Ördögök még mindig nagyon közel álltak az egyenlítés eléréséhez és további lehetőségeket dolgoztak ki ennek elérésére. A házigazdák azonban a második félidőt is ugyanolyan erősen kezdték, mint az elsőt, így nem nagyon adtak esélyt a vendégeknek felzárkózni.

 

Danny Anijsko, aki egész délután megnehezítette a United dolgát, szerves része volt a Forest támadásainak és nem sokkal a folytatást követően büntetőhöz juttatta csapatát. A trükkös támadó Jaydan Kamason-t kényszerítette kényelmetlen helyezbe a büntető területen belül, így a játékvezetőnek nem maradt más választása, mint a tizenegyes pontra mutatni. A Forest kapitánya, Kyle McAdam állt oda elvégezni a büntetőt, és a labdát a felső sarokba lőtte, Harrison rossz irányba mozdult. 2-0

 

A házigazdák továbbra is kíméletlenül mentek előre és hamarosan már háromra növelték góljaik számát, miután George Hemmings remekül játszotta tisztára magát és tette Anijsko elé a labdát. Harrison kirohant rá, hogy lezárja a szöget, de Anijsko volt a gyorsabb, és a kapus felett átemelte a labdát, ezzel eldöntve a mérkőzést. 3-0

 

A United a szépítő gól érdekében folytatta a lehetőségek kidolgozását.

 

Alig több mint 10 perccel a végső sípszó előtt azonban ismét a házigazdák örülhettek, miután 4-0-ra alakították az állást. Binnion csapata hátul fogott ki, a Forest magasan védekezett, és nyomást gyakorolt, hogy még a vendégek térfelén labdát tudjanak szerezni, majd miután ez megtörtént, a második félidőben becserélt Kristian Clarke kapott labdát, és közelről a kapuba lőtt. 4-0 

 

A fiatal Vörös Ördögöknek a mérkőzés utolsó perceiben volt még esélyük arra, hogy büntetőből csökkentsék a hátrányukat, de Nolan nem tudott túl járni a hálóőr eszén, így a szépítés sem jött össze a csapatnak.

 

Legközelebb a csapat február 25-én 13:00-kor mérkőzik meg hazai pályán a Derby U18 csapatával, ahol javíthatja mai bukását, habár még így is birtokolja a tabella 3. helyét. 

 

Összefoglaló:

United: Harrison; Kamason, Munro (Mantato 57), Jackson, Kingdon; Nolan, Berry, Scanlon; Williams, Musa, Ibragimov (Bailey 88). 

Nem használt cserék: Myles, Armer. 

Lapok: Harrison


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!