Manchester United U18 - Newcastle United U18 3-0
Victor Musa és James Nolan szállította a gólokat a Manchester United U18 számára a 3-0-ra megnyert Newcastle United U18 elleni mérkőzésen szombaton Carringtonban.
Az első félidő nagy részében a hazaiak uralták a játékot, de a fiatal Vörös Ördögök nem találták a rést a pajzson, így a második játékrészig kellett várni a nyitó találatra.
Nolan két perccel a szünet után már meg is szerezte a vezetést, majd Musa pillanatokkal később megduplázta előnyüket.
A gólgyártás a hosszabbításban vált teljessé, amikor Musa második találatával bebiztosította a három pontot Travis Binnion csapatának az U18-as Premier League aktuális fordulójában.
Mindkét csapat igyekezett megtartani a labdát a mérkőzés korai szakaszában, azonban Nolan mégis talált egy kis teret, és a kapura tartó lövése a keresztlécről kifelé pattanva elhagyta a játékteret.
Adam Berry ezután lefülelte a Szarkák hátvédje részéről rosszul adott passzát és próbálta vele kiugrani, azonban lövését Aidan Harris hárította.
Jaydan Kamason is a jobb szélen próbált meg előre törni, de a Vörös Ördögök hiába próbálták továbbra is nyomás alá helyezni ellenfelüket, ebből a helyzetből sem született gól. Az elpuskázott lehetőségből adódó szöglet Musa lábát találta meg, aki rosszul nyúlt bele a beadásba és próbálkozását Harris kényelmesen összeszedte.
Graeme Carrick csapata nem sokkal később kísérletett tett a vendégeknek a vezetés megszerzésére, amikor Johnny Emerson helyet csinált magának, de kapura tartó lövése kevéssel ugyan, de mellésuhant, látszott a csapatok részéről, hogy még szünet előtt próbálták felpörögetni a játékot.
A félidő feléhez közeledve Ethan Williams a vendégek védelmének közepén tört előre, majd Musát találta meg a tizenhatoson belül. A 16 éves játékos tolt egyet a labdán, mielőtt jobb lábas próbálkozása a kapu mellé ment volna.
Az első félidő legjobb lehetősége Musa előtt adódott a 41. percben, amikor Jayce Fitzgerald remekül szolgálta ki őt egy középpályáról érkező labdával. A United 9-es mez számú játékosának próbálkozását Harris hálóőr jól védte, így az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult.
A második félidőben mindössze két perc kellett a Unitednek ahhoz, hogy megnyissa a gólcsapot: James Scanlon lendületes előretörését követően Nolan vágta a kapuba a labdát. 1-0
Két perccel később meg is duplázódott a hazaiak előnye, Musa váltotta gólra kitartását. A csatárnak a büntetőterület szélén egyetlen érintésre volt szüksége, mielőtt a labdát a hálóba vágta volna. 2-0
Anthony Munda passzolt John Donaldson felé, amikor ébredezni kezdett a Newcastle csapata is nem sokkal a második bekapott gólt követően. Elyh Harrison azonban egy ügyes mentéssel megakadályozta, hogy a csatár csökkentse a vendégek hátrányát.
A Newcastle próbált visszajönni a meccsbe, próbálkoztak rendületlenül, Emerson tört előre több ízben, de a csatárnak nem sikerült a Vörös Ördögök erős védelmén átjutni.
A második félidő nagy részében a United irányította a mérkőzést, Kamason háromra is növelhette volna a csapat előnyét, de Harris, a Newcastle kapusa remekül hárította a lehetőséget.
Pillanatokkal a vége előtt azonban a hazaiak háromra növelték a csapatok közti különbséget, Musa pedig megszerezte második találatát a mérkőzésen, miután egy laza passzt követően talált a kapuba és ezzel bebiztosította csapata számára a győzelmet.
A United U18 a fordulót követően a tabella 3. helyét foglalja el, 9 ponttal lemaradva az éllovas Citytől és 2-vel csupán a Sunderland U18 csapatától. Legközelebb a Nottingham Forest U 18 vendégeként lép majd pályára február 18-án 13:30-kor.
Összefoglaló:
United: Harrison; Kingdon, Jackson, Munro (Oriola, 90), Kamason (Kaba, 85); Fitzgerald, Nolan; Williams, Berry, Scanlon; Musa.
Nem használt cserék: Hanbury, Armer, Giggs.
Gólok: Nolan 47, Musa 49, 90.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!