Beharangozó: Nottingham Forest - Manchester United

Kupamérőzésekkel zárja januárt Erik ten Hag csapata.


Szerda este a Nottingham Forest otthonába (nem, nem a sherwoodi erdő) látogatnak a Vörös Ördögök, a találkozó tétje pedig nem kevesebb, mint kiharcolni a továbbjutást a Ligakupa fináléjába a két fordulóból álló elődöntőben. A párosítás visszavágóját február 1-én fogják megrendezni az Old Traffordon, a két mérkőzés közé pedig még beékelődik egy FA-kupa összecsapás is a Reading ellen.

 

A Forest a szezon során egyszer már összeakadt a Uniteddel, amelynek az eredménye egy 3-0-s vereség lett számukra és legutóbbi Ligakupa összecsapásukról sem őrizhetnek szép emlékeket, mert azt is a Vörös Ördögök nyerték meg 2-1-re, igaz ez még 1998 novemberében történt és nem is az elődöntőről beszélünk. A Unitedet abban a szezonban a következő fordulóban a Tottenham ejtette ki, akik végül meg is nyerték a sorozatot.

 

Másik ágon a Southampton a Newcastle ellen mérkőzik meg a döntőbe jutásért, a találkozóikat 24-én és 31-én rendezik meg, tehát Ten Hagék február 1-én már úgy léphetnek pályára, hogy tudni fogják kivel csaphatnak össze, ha sikerül kiharcolni a továbbjutást a fináléba.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Forest: Awoniyi (meccsterhelés hiánya), Biancone (térdsérülés), Kouyate (izomsérülés), Niakhaet (combsérülés), Richards (vádlisérülés), Yates (betegség)

 

United: Dalot (combsérülés), Sancho (meccsterhelés hiánya), Tuanzebe (meccsterhelés hiánya), Van de Beek (térdsérülés), Martial (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United mindhárom Ligakupa találkozóját megnyerte eddig a Nottingham Forest ellen. 1982/83-ban a negyeddöntőben intézték el a nottinghamieket 4-0-ra, a 91/92-es kiírásban a fináléban 1-0-ra, illetve a korábban már említett 2-1-es siker a negyeddöntőben.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Forest legutóbbi 7 találkozóját elveszítette a Manchester United ellen, viszont 8-at még soha, senki ellen nem buktak el zsinórban. Legutóbb 8-1-re kaptak ki otthon a Vörös Ördögöktől 1998 februárjában.

 

A Nottingham Forest eddig 6 alkalommal szerepelt a Ligakupa elődöntőjében és mind a 6 estben továbbjutott. Ez legutóbb az 1991/92-es idényben történt meg.

 

A Manchester Unitednek ez lesz a 17. Ligakupa elődöntője, ennél több fellépése ebben a fordulóban pedig csak a Liverpoolnak van (18). A Pool 13 alkalommal be is jutott a fináléba, a Vörös Ördögök pedig szintén a másodikak ebben a mutatóban és ez lehet a 10. alkalom, hogy a sorozat döntőjébe jutnak.

 

A Forest legutóbbi 10 hazai Ligakupa meccséből csak 1-et veszített el 7 győzelem és 2 döntetlen mellett, a vereséget az előző szezonban szenvedték el, 4-0-ra kikaptak a Wolves csapatától.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 5 idegenbeli Ligakupa mérkőzésüket megnyerték, ezekből ráadásul a legutóbbi 4-et kapott gól nélkül hozták le. Ez a győzelmi sorozat a leghosszabb a United történetében a sorozatban.

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

Forest: GY, V, D/GY, GY, D

 

United: GY, GY, GY, D, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve, ebben a felállásban:

 

Forest - United 1-8 (1999.02.06. - Premier League)

Forest - United 0-4 (1996.12.26. - Premier League)

Forest - United 1-1 (1995.11.27. - Premier League)

Forest - United 1-1 (1994.08.22. - Premier League)

Forest - United 0-2 (1992.08.29. - Premier League)

 

 

A két csapat gólszerzői a Ligakupában:

 

Forest: Surridge 2 gól, Lingard 2 gól, Johnson 2 gól, Awoniyi 1 gól, Boly 1 gól, Yates 1 gól, Lodi 1 gól

 

United: Rashford 4 gól, Fernandes 1 gól, McTominay 1 gól, Eriksen 1 gól, Antony 1 gól, Martial 1 gól

 

 

Ligakupa, elődöntő - 1. mérkőzés

Nottingham Forest - Manchester United

City Ground, 2023.01.25. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Michael Oliver

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Forest: Hennessey - Aurier - Worrall - Boly - Lodi - Danilo - Freuler - Mangala - Gibbs-White - Johnson - Surridge

 

United: Butland - Wan-Bissaka - Maguire - Martinez - Malacia - Casemiro - Fred - Pellistri - Eriksen - Rashford - Weghorst

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-3

 

 

A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Nottingham Forest - Manchester United

Ligakupa, elődöntő - 1. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!