Varane érezte az összekapcsolódást a szurkolókkal

Raphael Varane elmondhatja magáról, hogy szinte mindent látott már. A Real Madriddal 4 alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját és világbajnoki címmel is büszkélkedhet.


A francia válogatott játékos különleges köteléket alakított ki a Manchester United szurkolóival, ami soha nem volt olyan nyilvánvaló, mint a Manchester City elleni fantasztikus győzelemmel záruló bajnoki utolsó pillanataiban.

 

Ahogy tel az idő Marcus Rashford találatát követően, a védő arra bíztatta az Old Trafford közönségét, hogy még a végéig mindent adjanak ők is bele a siker érdekében. Karját pörgetve kérte, hogy a szurkolás hangereje ne hagyjon alább, miközben felkészült a még várható támadásokra.

 

David de Gea számára nem is igen akadt védeni való, Jack Grealish találata volt mondhatni az egyetlen alkalom, de ott tehetetlen volt. Ezen kívül Varane és társai kiválóan védekeztek, a francia pedig igazi vezére volt most is a védelemnek. Rendezte a sorokat és amikor kellett, tisztázott.

 

A hármas sípszó végül 2-1-es győzelmet hozott a házigazdáknak, a tekintetek pedig ismét a 19-es mezszámú játékosra szegeződtek, aki a Sir Alex Ferguson stand előtt ünnepelt és fürdőzött a szurkolók elismerésében.

 

 

Ahogy a szurkolók is énekelni szokták, mindent megélt, mindent látott, de Casemirohoz hasonlóan mégis még mindig mindent belead a Vörös Ördögökért és érezheti, hogy az ellenfelek számára félelmetes közönségnek mit is jelent ő valójában.

 

"Ez különleges" - mondta az újságíróknak az Old Traffordon való játékról. "Ez egy csodálatos hangulatú stadion. Csodálatos. A végén éreztem a szurkolókkal való összekapcsolódást. Mindig nagyon szeretnénk nyerni erős ellenfelek ellen, ahogy ma is megtettük, az ilyenektől erősebbek leszünk. Szép vol."

 

"Most sokkal jobbak voltunk, mint a legutóbbi találkozásunkkor az Etihadban. Jobban tudjuk már, hogy mit akar a menedzser és azt hogyan akarja csinálni. Látuk, hogy fejlődik a csapat, amely magas színvonalú játékot produkált. Nagyon boldogok vagyunk."

 

A pihenésnek azonban mos nincs még it az ideje, mivel Erik ten Hag irányításával a csapat kettős londoni erőpróbára készül a héten. Szerda este a Crystal Palace ellen kell elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolnia a Vörös Ördögöknek, vasárnap pedig a tabella jelenlegi éllovasához, az Arsenalhoz látogatnak.

 

Abban biztosak lehetünk, hogy a menedzser nem fogja megengedni, hogy bárki is elragadtassa magát a szombati sikert követően, maga a francia védő is úgy gondolja, hogy a Selhurst Parkban is ugyan olyan kemény összecsapásra számíthatnak, mint bármely más Premier League-ben szereplő ellenfél ellen.

 

"Minden lehetséges" - jelentette ki. "Meccsről meccsre haladunk. Hosszú és nehéz út áll még előttünk. Itt minden meccsnek hihetetlen az intenzitása. Nagy fizikai erőfeszítés. Olyan, mintha minden mérkőzése egy Bajnokok Ligája meccs lenne. Nagyon gyors az iram és a játékosok is nagyon felkészültek fizikailag. Tudjuk milyen nehéz ez, de szilárdak és erősek vagyunk és csak az a feladatunk, hogy a minőségi játékosaink kihasználják a lehetőségeiket a labdával."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!