Csapathírek a Newcastle meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag abban reménykedik, hogy Anthony Martial bevethető lesz a Newcastle ellen, ám azt elismerte, még korai lenne bármit is kijelenteni a játékos erőnléti állapotával kapcsolatban.
A francia támadónak problémái adódtak az Everton elleni győzelem első félidejében, majd helyére be is kellett cserélni Cristiano Ronaldot, aki végül a győztesgólt is megszerezte.
Ez egy újabb sérülés miatti csalódás volt így Martial számára, aki amikor ebben a szezonban a pályán volt, remek teljesítményt nyújtott, rehabilitációs munkáját pedig Carringtonban folytatta annak érdekében, hogy a Szarkák ellen újra megfelelő állapotban lehessen.
"Nem tudom megmondani jelen pillanatban" - ismerte el Ten Hag a klubmédiának, amikor a gall játékosról érdeklődtek nála.
"Még túl korai bármit is mondani erről. Várnunk kell és meg kell néznünk, hogy a következő órákban hogyan javul az állapota."
"Természetesen abban reménykedünk, hogy bevethető lesz, de ha nem, akkor a többi játékosunkkal kell elérnünk a célunkat, mert mindig az aktuálisan bevethető játékosok számítanak. Jó kerettel rendelkezünk, mint azt már többször is láthatták és a cseréink is képesek változást hozni a játékunkba."
"Ha nem lesz játékra alkalmas állapotban, akkor más játékosok töltik majd be a szerepét. 20 tagja van a keretünknek, akikkel meg kell tudnunk nyerni ezt a mérkőzést."
Az Omonia Nicosia elleni győztes Európa-liga csoportmérkőzést követő sajtótájékoztatóján a Newcastle elleni mérkőzés kapcsán Ten Hag azt is elárulta, Harry Maguire hamarosan újra edzésbe állhat.
"Antony Martial egészséges lehet, de a következő órákat ki kell várnunk" - hangsúlyozta ki ismételten.
"Harry Maguire itt még nem jöhet majd számításba, de szerintem már nem kell sokáig várni."
"[Harry-re még néhány hétnyi kihagyás vár?] Nem, nem, nem. Szerintem jövő héten, de legkésőbb azután már újra a csapattal együtt edzhet."
Két játékos egészen biztosra kihagyja majd a vasárnap délután 3 órától az Old Traffordon rendezendő összecsapást. Martin Dubravka nem szerepelhet, miután éppen a Tyne-partiaktól érkezett kölcsönbe, így Tom Heaton ülhet le a kispadra, ha a várakozásoknak megfelelően David de Gea pályára lép mérföldkőnek számító 500. mérkőzésén a Vörös Ördögök színeiben.
A másik, a csütörtöki ciprusi ellenfél ellen kései győztesgólt jegyző Scott McTominay, aki az Everton ellen begyűjtött ötödik sárga lapja miatt egy mérkőzéses eltiltását tölti majd.
Aaron Wan-Bissaka, Axel Tuanzebe, Brandon Williams és Donny van de Beek továbbra is sérültek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 11. forduló