Ten Hag: Casemiro és Scott egyaránt fontosak számunkra
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag kifejtette, hogy Scott McTominay jó teljesítménye miatt került a kezdőbe a legutóbbi mérkőzések során.
A vasárnapi derbin elszenvedett vereséggel együtt a skót játékos a legutóbbi 6 bajnoki mindegyikén kezdő volt, csak a Real Sociedad elleni vereség alkalmával nem került be a holland kezdőjébe.
McTominay idei szezonban hátravontabb szerepkörben elért sikerei miatt a nyáron érkezett Casemiro kevesebb játékidőhöz jutott, Ten Hag viszont elárulta, hogy nem a brazil játékos hozzáállásával, vagy teljesítményével van probléma.
"Már korábban is mondtam, hogy ennek semmi köze Casemirohoz. Mindenhez Scottnak van köze, mert, ha a Brentford elleni vereséget nézzük, akkor ő nem volt a csapatban és veszítettünk. Aztán, ahogy Casemiro megérkezett 6 meccset játszottunk és 5-öt megnyertünk" - mondta Erik az újságíróknak, amikor Casemiro játékperceiről kérdezték az Omonia elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
"A legutóbbi 6 meccsből 5-ön Scott játszott, a Sociedad ellen nem, szóval számomra logikus volt őt játszatnom, mert ezzel versenyhelyzetet is teremtek a csapatban. Számomra nem volt kérdés, hogy őt rakom a kezdőbe."
"Nagyon jól teljesített, szépen fejlődött és ennek semmi köze Casemirohoz, de biztos vagyok benne, hogy Casemironak még fontos szerepe lesz."
Annak ellenére, hogy a brazilnak még kicsit türelmesnek kell lennie, Eriknek nincs kétsége afelől, hogy az ötszörös Bajnokok Ligája győztes középpályás a jövőben fontos szerepet fog játszani.
"Ismerjük a sikereit, tudjuk, hogy mennyi mindent nyert. Minden nap látom, hogy mennyi mindennel tud hozzájárulni a csapat sikereihez és tudom, hogy igazán fontos lesz a csapat számára" - folytatta a holland.
"Szóval, meglátjuk, hogy mi fog történni, de meg vagyok arról győződve, hogy meg fog történni, aminek történnie kell."
A középpályás helyekért zajló versengés a két játékos között izgalmassá teszi a menedzser számára a csütörtöki kezdő kijelölését az Omonia elleni idegenbeli Európa-liga találkozóra.
Ten Hag elmondása szerint a csapat számára lehető legjobb választást fogja meghozni, hogy újabb sikert könyvelhessenek el a nemzetközi porondon.
"Először is, nem számít, hogy Európa-liga, vagy Premier League, minden sorozatban nyernünk kell. Tehát holnap a legerősebb csapatunkkal fogunk kiállni és felépítjük szépen a csapatot, megteremtve a megfelelő versenykultúrával házon belül."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Casemiro
Scott McTominay
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló