Ten Hag beszélt Varane sérüléséről

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag friss hírekkel szolgált Raphael Varane sérülésével kapcsolatban a Manchester City ellen 6-3-ra elveszített találkozót követően, melynek első félidejében a franciát le kellett cserélni.


A védő a 16-os vonalánál történt ütközést követően került a földre körülbelül fél óra elteltével a kezdősípszót követően. A játék folytatódott, de Varane-t ápolni kellett, így az ezt követő szögletnél még pályán kívül volt, a házigazdák pedig meg is tudták duplázni előnyüket, majd Erling Haaland duplázott és már 3-0-ra vezetett a City, amikor Raphael-t lecserélték a 40. percben.

 

A világbajnok védő lecserélését követően nem ment be az öltözőbe, de Ten Hag elárulta, hogy a sérülése elég súlyos volt ahhoz, hogy idő előtt lecserélje játékosát.

 

"Nem hinném, hogy folytatni tudta volna" - válaszolta Erik a védő lecserélésére vonatkozó kérdésre.

 

 

"Felesleges lett volna kockáztatni a nagyobb sérülést annál az állásnál, nem lett volna értelme. A sérülés pedig azt hiszem pont akkora volt, hogy a csere volt a helyes döntés."

 

A menedzser valószínűleg majd a csütörtöki, Omonia Nicosia elleni Európa-liga találkozót megelőzően fog friss híreket mondani a védő állapotáról. A United sérülés miatt már nélkülözni kénytelen Harry Maguire-t, aki a válogatott szünet alatt szenvedett sérülést.

 

Varane-t Victor Lindelöf váltotta a meccs hátralévő részére és Lisandro Martinez mellett fejezte be a találkozó az Etihadban.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!