Ten Hag: Hiszünk Maguire képességeiben
A Manchester Unitted menedzsere, Erik ten Hag szenvedélyesen beszélt Harry Maguire személyiségéről és kijelentette, hogy a klubnál mindenki támogatja, hogy legjobb formáját tudja hozni.
A csapatkapitány a szezon első két mérkőzésén, a Brighton és a Brentford ellen még a kezdőben szerepelt, majd Raphael Varane vette át helyét, aki azóta kirobbanthatatlan a kezdőből Lisandro Martinez társaságában, közös szereplésük alapt pedig 4 győzelmet aratott a United.
Maguire azonban továbbra is pozitív maradt és a 29 éves játékos folyamatosan támogatja csapattársait minden lehetséges módon, miközben azt láthatjuk, hogy a csapat folyamatosan fejlődik Ten Hag irányításával.
A hétvégi, manchesteri derbit felvezető sajtótájékoztatón a holland megerősítette, hogy Maguire nem lesz bevethető a City ellen, mert a válogatottban sérülést szenvedett Németország ellen.
Amikor Maguire formájáról kérdezték a menedzser elárulta, hogy személyesen beszélgetett Harry-vel arról, hogy miként tudják orvosolni helyzetét.
"Először is természetesen edzenem és támogatnom kell őt és támogatni is fogom, mert hiszek benne és a felkészülési szezonban végzett közös munka remek volt. Azt mondanám, hogy nagyon jó volt az edzéseken és a meccseken is."
"Aztán kikerült a kezdőből, de ez a többi védő kiemelkedő teljesítményének is köszönhető, akik most rendszeresen játszanak. De látom a képességeit és annak ellenére is jól tud játszani, hogy sokszor kimaradt a csapatból."
"Ennél is fontosabb, hogy megvan a megfelelő minősége, ami pályafutásában is látható, hiszen már legalább 50 alkalommal volt válogatott is és a Leicesternél is kiválóan teljesített."
"Amit látok, az nagy potenciál. És igen, róla beszélek valóban. A játékosok az öltözőben, az edzők és én is hiszünk benne. Ezt mondtam neki. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja csinálni és fordít majd a helyzetén. Meg vagyok arról győződve, hogy így lesz."
A sajtótájékoztató befejezéseként Ten Hagot megkérdezték a játékosok mentális egészségéről is a modern futball kapcsán, valamint arról, hogy a klubok hogyan tudnak segíteni a játékosoknak az online világban kapott kommentek kezelésében.
"Ez is az élvonalbeli futball egyik aspektusa és ez hozzá tartozik már a munkánkhoz. Menedzserként ezekhez feltételeket szabok és foglalkoztatunk szakértőket is, hogy a játékosokat és a stábot is a megfelelő irányba tereljék."
"Szerintem Harry egészen jól teljesít ilyen téren, de minden játékosnak van hova fejlődnie. Ha hisz a képességeiben, gyorsan visszatalál a legmagasabb szintre, akkor sokkal jobb lesz, mint volt. Még egyszer mondom, meg vagyok győződve arról, hogy ez sikerül, mert láttam a képességeit és nagyon magas szinte tud hozni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
Premier League, 9. forduló