Taktikai Mágnestábla: Manchester United - Liverpool 2-1

A harmadik fordulóig kellett várni, hogy Premier League szintű produkciót produkáljon a Manchester United. Abban megegyezhetünk, hogy jobb később, mint soha! Szóval kezdődjék a szezon számunkra is!


Mondanám, hogy nagy meglepetés volt számomra a 2-1, azonban én már a ManutdFanatics.hu tippeldéjébe a hétközepén bevéstem a végeredményt. Igaz, szerdán amikor ezen az eredményen gondolkoztam, akkor a nem e világi sugallaton kívül, fogalmam nincs, hogy milyen megérzések által gyötörve írtam be a 2-1-t! Egyébként aki szeretne játszani, még nyugodtan csatlakozhat! Izgalmas játék a Premier League Tippverseny is! Valamint a Fantasy liga is. Most, hogy ott kiraktam Rashfordot a csapatomból, el is kezdte a szárnyalást! Szerencsére EtH fordított eredményességgel cserélte le a csapatában az alapembereket a rangadó előtt. :)

 

.

 

Manchester United  -  Liverpool

 

Nagyon sok változás történt az első két mérkőzéshez képest a Manchester United csapatában és játékában is. A kezdő XI-re pillantva mindenki észrevette, hogy Maguire és Ronaldo kikerült a kezdőcsapatból. Egyébként valaki ezt a tényt megszellőztette az angol sajtónak házon belülről, mert a SkySports már 3 órával a kezdő sípszó előtt lehozta, hogy Martinez és Varane páros gyakorolt a mérkőzés -2. napjától kezdődően. Azt is látni vélték a kémek, hogy Ronaldo is padozni fog, azonban Martialt pozícionálták csatár posztra. Ebből annyi valósult meg, hogy Rashford lett a csatár, Elanga a szélső és Martial illetve Ronaldo is padozott. Mindenesetre érdekes, hogy kettő ekkora ,,meglepetést" is a sajtó azért jó pár órával a kerethirdetés előtt meg tud szimatolni. Pedig az év elején olvashattuk, hogy EtH belső szabályzata erre a dologra is kiterjed. 

 

 

Első ránézés után biztos voltak sasszemű Olvasók, akik kiszúrtak még egy nagyon fontos változást a Liverpool elleni mérkőzéssel kapcsolatban. Ez már inkább taktikai, vagy felfogásbeli, mintsem bármi szembetűnő. Kanyarodjunk vissza az első kettő bajnoki mérkőzéshez egy kicsit, hogy jobban megérthessük a dolgot. A következő képen DDG passz térképeit láthatod az első két fordulóból. 

 

 

Jól látható, hogy mind a két mérkőzésen megpróbálta a United hátulról felépíteni a játékot. Sok rövid passzot adott DDG akár a tizenhatoson belülre is. A rövid passzok általában sikeresek voltak, az ellenfél térfelére érkező átadások azonban egy kivételével mind elveszett labdává avanzsáltak. Magyarul beledobta őket a United a kútba. Nos, most nézzük meg a Liverpool ellen ugyanezt a kimutatást. 

 

 

Egyértelmű volt a felfogás beli különbség. EtH valószínűleg rájött, hogy amíg nincs egy normális hatos vagy nyolcas játékosa a középpályán, addig nem fogják a labdát hátulról sem kihozni. Eriksen ugye a Brentford ellen mutatott ebben a szerepkörben bizonytalanságokat. Most pedig valószínűleg a stáb azt kérte a kapustól, hogy rúgja előre a labdát és lehetőleg a szélső védő mögötti területre célozzon! A futballban van egy olyan szó, ami külföldön teljesen más értelmet nyer, mint idehaza. Ez a jelenség a ,,tudatos labdavesztés". Ezt külföldön akkor használják, amikor szorult helyzetben van a csapat. A célja, hogy az ellenfél szélső védője mögé íveli be a csapat labdát, ezáltal a saját kapujával szemben fog a védő elhelyezkedni, egy labdavesztés, vagy bármi hiba esetén pedig nincs mögötte védvonal és ami a legfontosabb a saját kapunknak háttal lesz! Nem mondom, hogy itt a tudatos labdavesztést gyakorolta a United, de, hogy kockázatot hátul minimálisat vállalt, az biztos! A labdák szépen kerültek át a Liverpool térfelére. De Gea-t annyi dicséret illeti, hogy nagyon pontosak voltak ezúttal a hosszú labdái is. Csak egy példa DDG kirúgásaira. Jól látható, hogy közel s távol egy darab játékos sincs. 

 

 

Amiben még előre lépett a csapat, az egyértelműen az elvégzett munka. Úgy látszik nem akartak a játékosok még egy olyan csúfos vasárnapot, mint a Brentford mérkőzés utáni volt. Gondolom mindenki hallotta a sztorit, hogy a holland menedzser berendelte külön munkára a srácokat, mert 13,8 kilométerrel kevesebbet futottak az ellenfélnél. Nos, most nem volt ilyen gond a jelek szerint.

 

 

Természetesen EtH-t a meccs utáni interjúban kérdezték a taktikai változásokról, és ő elhessegette a dolgot, mondván nincs itt semmi látnivaló kérem!

 

 

A másik történet ami nagyon szembetűnő volt a csapatnál, és ez Ronaldonak lesz igazán rossz hír, az a letámadás. Rashford olyan energiákat szabadított fel, amit régóta nem láttunk kilencestől, talán Cavani tudott így játszani 20-30 percig. A szélen Elanga játszott még nagyon fontos szerepet a történetben. A Liverpoolnál szokás, hogy a két szélső hátvédet agyig feltolják, erre most a United azt találta ki, hogy mindig a labdához viszonyítva azonos oldali szélső hátvédet zárják ki a játékból. Azonban ezt a játékot többnyire Elangával játszották, így a labdát igyekeztek Robertson oldalára terelni. A következő képen Gomez hozná fel a labdát, azonban azt láthatja, hogy Elanga ott áll a Gomez - TAA passzsávban, így nincs mit tenni, oda kell adni VVD-nak a labdát.

 

 

Így terelve a Liverpoolt a másik oldalra. Azon az oldalon azonban a United emberelőnyben várta a szélső hátvédtől a szélső felé irányuló felfele passzt. 

 

 

De a legjobb példa erre a csapdázásra, valamint abból a visszatámadásra, amikor McTominay már a felfelé irányú passzt el tudta csípni és egyből tudta indítani Fernandest. Elanga kapufájára gondolok. A United 4-2-3-1-es felállása egyébként teljesen rátudott illeszkedni a Liverpool által alkalmazott 4-3-3-s formációra! Nézzük csak!

 

A Unitednél könyörtelenül kihasználták a liverpooli szélső hátvédek mögött nyíló területeket. Elanga elképesztően jól mozgott és több átmenetben is lefutotta TAA-t. Az erre a mérkőzésre választott EtH taktika pedig fel tudta nagyítani a United játékosok erősségét. Az átmenet ugyanis a United DNS-ébe bele van vésve. Nem véletlenül a második gól is egy kontrából, egy gyors labdabirtoklás váltásból született. Ebből a szempontból ideálisan alakult a mérkőzés képe EtH szempontjából. Sikerült megszerezni a vezetést, utána pedig lehetett várni, hogy jöjjön a Liverpool. 

A következő képen arra mutatok egy példát, hogy a United mennyire tudatosan használta ki a liverpooli szélső védők mögött nyíló területet. A középpálya közepén szerzett labdát a csapat, majd teljesen tudatosan minimális gondolkozás után lőtték is ki a felhúzódó Robertson helyét.

 

 

Nézzük meg a második United gólt közösen!

 

Itt is jól látható, hogy a középpályán történő labdaszerzés után, nemes egyszerűséggel átrohant a United a Liverpoolon. Azt kell mondani, hogy a Liverpool középpályája jelenleg nem tudja azt a melót belerakni, amivel évekig megoldották a feltolt szélső védők mögött kialakuló terület hátrányát.

 

 

A tegnapi meccsen Milner kevésbé tudta bepótolni a védelemben keletkező lyukakat, Henderson középen pedig azt sem tudta a védelem melyik oldalára segítsen be. A United és az edzői stáb erre a mérkőzésre vonatkozó munkáját pedig jól dicséri, hogy a Pool nem igazán tudta feltörni a hazai csapat védekezését. Középen Martinez teljesítménye előtt mindenki kalapot emel, én azonban kiemelnék még valakit, aki szerintem hatalmasat játszott. Ő pedig nem más, mint a szélen Malacia! Szerintem ő is remekül mozgott, Dalot pedig lehozta a minimumot, amit elvárhatunk tőle. Malacia 88%-os passzhatékonysága, azért nem egy rossz statisztikai adat.

 

 

Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Remélem tetszett a cikk! Kommentben várom a véleményedet a mérkőzéssel kapcsolatban! Folytatás szombaton 13:30-tól a Soton ellen! Egy kicsit crazy ez a tabella még mindig! 

 

 

források:

https://www.youtube.com/watch?v=M3aNM78tJUw&ab_channel=TifoIRL

https://www.instagram.com/p/Chk8NOZgkHJ/

https://www.whoscored.com/Matches/1640700/MatchReport/England-Premier-League-2022-2023-Manchester-United-Liverpool

https://www.sofascore.com/liverpool-manchester-united/KU

https://fullmatchsreplay.com/manchester-united-vs-liverpool-full-match-22-august-2022/3/

https://www.eredmenyek.com/

https://www.youtube.com/watch?v=5hqrO-B703Q&ab_channel=LiverpoolFC


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!