Játékosértékelés: Manchester United 1-1 Leicester City

Lássuk a Leicester City elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Meglepően kevés valódi dolga akadt az első félidőben, pedig a Rókák sokkal veszélyesebben játszottak a hazaiaknál. A bekapott gólnál az ő szerepe is felmerülhet, de cserébe volt egy hatalmas védése Fofana helyzeténél. 6

 

Diogo Dalot: Harvey Barnesszal alaposan meggyűlt a baja, nem rajta múlt, hogy a fiatal játékos nem szerzett több gólt is. Néha fel-feltűnt előrejátékban is az ellenfél tizenhatosánál, de az utolsó megmozdulásai soha nem hozták az elvárt szintet. 5

 

 

Harry Maguire: Szezonbeli egyik legmagabiztosabb teljesítményét láthattuk tőle. Jól sült el, hogy a bal oldali belső védő posztjáról átkerült a jobb oldali belső védő pozícióba. Több blokkja, jó megmozdulása is volt, a szurkolók pedig végig mellette álltak és biztatták. 7

 

 

Raphaël Varane: Majdnem főszereplő lett, de végül a VAR a segítségére sietett. Ezen kívül a védelemben jól tette a dolgát, sokát próbálta a támadásépítéseket segíteni, jó meccse volt. 7

 

 

Luke Shaw: Azóta se értjük, hogy mit reklamált, amikor csúnyán elkésve már a meccs elején besárgult. Ezt követően megsérült és a félidőig még valahogy kihúzta a pályán, de a szünetről már nem jött ki. 5

 

 

Scott McTominay: Megköszönheti a játékvezetőnek, hogy a pályán maradhatott, nagyon csúnyán elkésve szabálytalankodott. Szerencsére gyorsan le is cserélték, hogy ne legyen nagyobb baj, de a pontatlansága és kevés kockázatvállalása se indokolta a pályán tartását. 4

 

 

Fred: Rangnick üdvöskéjeként újra szállította a jó teljesítményét. Az első félidőben parádés helyzetbe hozta Brunot, majd a második játékrészben is, amely után végül ő tudott egyenlíteni. A presszing egyértelműen fekszik neki és jó is benne. 7
 
 

 
Paul Pogba: Nem csak a United szezonjára igaz ez, hanem láthatóan ő is élőhalottként mozgott a pályán. Egyértelműen nem sült el jól az ő csapatba nevezése csatár helyett. Idegen test volt társai mellett. 4

 

 

Anthony Elanga: Az első félidőben jól mozgott, mindkét szélen feltűnt. Aztán beleszűrkült a mezőnybe és még meg is akadályozta a győztesgól megszerzését. 5

 

 

Jadon Sancho: Nagyon hiányzott az ő válogatott szünet előtt látott játéka. Szinte folyamatosan rossz döntéseket hozott, vagy elűnt a mezőnyben. 5

 

 

Bruno Fernandes: Nem annyira ízlett neki a hamis kilences pozícióban való játék, de ez a társainak is köszönhető. Az első félidőben hatalmas ziccert hibázott, a második félidőben pedig az ő lövésének kivédése után jött össze az egyenlítés. Az akarással ezúttal sem volt nála gond, de nem tudta a hátára venni a csapatot. 5

 



Cserék:

 

Alex Telles: (46. percben Luke Shaw helyett) Lemaradt a beadásra a Rókák vezetőgólja előtt. Támadásban semmit se hozott a csapatba. 4

 

 

Marcus Rashford: (55. percben Scott McTominay helyett) Csak partra vetett halként vergődött, amikor pedig lehetősége lett volna hőssé válni, akkor Elanga szerelte őt. 5

 

 

Nemanja Matic: (75. percben Paul Pogba helyett) Sokkal stabilabbá vált a középpálya a beállásával. 6

 


Menedzser:

 

 

Ralf Rangnick: A belső védők megcserélése jól sült el, ellenben a hamis kilences taktikával és Pogba Rashfordal szembeni preferálásával. Amikor szüksége lett volna a csapatnak új impulzusra, nem tudta megadni. 5

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Harry Maguire

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!