Visszatérő játékosok a United edzésén

Raphael Varane ismét edzésbe állt Carringtonban, ahol a Manchester United gőzerővel készül a hétvégi, Tottenham elleni bajnoki összecsapásra.


A francia válogatott védő kihagyta a City elleni városi derbit miután pozitív COVID tesztet produkált, ám szerdán már ismét csapattársaival tréningezett a United edzőközpontjában.

 

Edinson Cavani is részt vett az első csapat edzésén, így esélyes, hogy a meccsnapi keretben már benne lesz az uruguayi támadó, míg Cristiano Ronaldo külön edzett és teljes erőnlétének visszaszerzésén dolgozik.

 

 

Cavaninak lágyékproblémái volt az elmúlt hetekben, Ronaldonak pedig csípőjével voltak gondjai.

 

Luka Shaw-val egyetemben mindhárom játékos lemaradt a Manchester City elleni rangadóról, de egytől-egyig azon dolgoznak, hogy a Tottenham elleni bajnokira visszatérhessenek és segítsenek a csapatnak a legjobb négybe kerülni.

 

Az észak-londoni csapat hétfő este 5-0-s zakót mért az Evertonra, október végi összecsapásukat azonban 3-0-ra a United nyerte a fővárosban, ahol Ronaldo gólja mellett Cavani és Rashford találatai szomorították el a hazai közönséget.

 

Ralf Rangnick csapata jelenleg a tabella 5. helyén áll, mindössze 1 pontra lemaradva az Arsenal mögött, ám az Ágyúsok 3 meccsel kevesebbet játszottak a rekordbajnokhoz képest. A Spurs után majd csak április elején lesz a következő Premier League találkozója a Vörös Ördögöknek, amikor a Leicester City-t fogadják az Old Traffordon.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Tottenham

Premier League, 29. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!