Atletico Madrid 1-1 Manchester United
A Vörös Ördögök nehezen, de kiharcolták a döntetlent, amellyel komoly esélyt hagytak maguknak a visszavágóra.
Kiváló hangulatot teremtettek a hazai szurkolók, akik azt láthatták, hogy sem Suarez, sem Griezmann nem került a kezdőcsapatba.
Az első lehetőség a spanyolok előtt adódott, Correa lapos centerezése után Gimenez lőtt 10 méterről, Lindelöf óriásit blokkolt.
A 7. percben megszerezte a vezetést az Atletico; nagyszerű beadás szállt balról a védők mögé, Joao Felix zseniálisan ugrott ki, fejese a kapufáról pattant be a gólvonal mögé, 1-0 a hazaiaknak!
Az első 15 perc nem a Unitedé volt. Hiába járatta a labdát a manchesteri csapat a gól után majdnem 2 percen át, semmire nem mentek. Sőt, a madridiak utána agresszív letámadással nagyszerűen zavarták Rashfordékat.
Épp az angol támadó iramodott meg a 16. percben a jobb oldalon, Ronaldohoz játszott, aki honfitársát találta meg, Fernandes lőtt, de kapu fölé szállt a labda, bár beleért egy védő, így szöglet következhetett.
Teltek a percek, már fél óra is elszállt a mérkőzésből, de a játék képe semmit nem változott, a Unitednél volt többet a labda, de semmi veszélyt nem jelentettek a játékosok Oblak kapujára, támadásokat sem tudtak vezetni Fernandesék, hiszen a hazaiak kiválóan védekeztek és tolták hátra az ellenfeleket.
A 36. percben Ronaldo unta meg a töketlenkedést, de a lövése jócskán kapu mellé gurult.
A 44. perc tökéletesen megmutatta a jelenkor Unitedének egyik gyengeségét. Jobbról is, balról is, majd ismét jobbról érkezett beadás Oblak kapuja elé, de mindig olyan helyre, ahol csak hazai játékos volt, manchesteri a közelben sem.
Ellenben a másik oldalon, ahol baloldali centerezés Vrsaljko találta meg, aki azonban 4 méterről kapufára fejelt.
Nagyon gyenge első félidei játékot mutattak a Vörös Ördögök, semmit nem tudtak kezdeni a Madrid védekezésével.
A második félidő elején az jól látszott, hogy a United kicsit magasabb fokozatba kapcsolt, sokkal többet járatta a labdát, mint az első játékrészben, de egyelőre nem jöttek a komoly helyzetek.
Már a 65. percben járt a találkozó, amikor Fernandes ívelt kapu elé jobbról, a védők kifejelték a játékszert, Sancho érkezett, de bombáját blokkolták.
Hármat cserélt Rangnick, a védelem szélére felküldött két embert, valamint a középpálya közepén is frissített.
Remek helyről végezhetett el szabadrúgást Ronaldo, de a portugál klasszis csúnyán kapu fölé lőtt.
Elanga góóóóóóóóóóóóóóól! A 80. percben Fernandes ugratta ki Elangát, a védők nagyon elszámolták magukat, a fiatal támadó pedig higgadtan a hosszú alsóba gurított.
A 87. percben egy szöglet után Griezmann tekerése csattant a lécen. Mit úszott meg a United?!
Négy perc ráadást mutatott a negyedik játékvezető, Lingardnak volt egy lövése még, amit Oblaknak védenie kellett, maradt a döntetlen a végén.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő
Atletico Madrid 1-1 Manchester United
Wanda Metropolitano
Vezette: Ovidiu Hategan
Madrid: Oblak - Vrsaljko, Gimenez, Savic, Mandava - Llorente, Herrera, Kondogbia, Renan Lodi(Lemar 75.) - Correa, Joao Felix(Griezmann 76.)
Nem használt cserék: Lecomte, Gomez Vela, De Paul, Felipe, Hermoso, Serrano, Suarez
United: De Gea - Lindelöf(Wan-Bissaka 66.), Varane, Maguire, Shaw(Telles 67.) - Fred, Pogba(Matic 66.) - Rashford(Elanga 75.), Fernandes, Sancho(Lingard 82.) - Ronaldo
Nem használt cserék: Henderson, Heaton, Bailly, Jones, Dalot, Mata, Hannibal
Gólszerző: Joao Felix 7' illetve Elanga 80'
Sárga lap: Herrera, Llorente, Gimenez illetve Shaw, Lindelöf, Rashford, Fred, Telles
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!