Beharangozó: Atletico Madrid - Manchester United
Az Atletico Madrid elleni idegenbeli találkozóval kezdi meg a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát a Manchester United.
Meglepő, vagy sem, a két csapatnak nincs nagy közös múltja a nemzetközi porondon. Mindössze kétszer feszültek egymásnak a felek nagyjából 30 évvel ezelőtt a Kupagyőztesek Európa Kupájában, azóta pedig rendre elkerülték egymást, a KEK pedig már meg is szűnt azóta. Akkor is a legjobb 16 között mérkőztek meg a felek, a két találkozót követően pedig a spanyolok lehettek boldogabbak, hiszen 4-1-es összesítéssel jutottak tovább a United ellen.
Az Atleti második helyen jutott tovább a legjobb 16 közé a BL csoportjából, ahol szintén volt az ellenfelek között angol csapat, mégpedig a United ősi riválisa, a Liverpool. Kloppék hazia pályán és idegenben is legyőzték Simeone fiait, Spanyolországban 3-2-re, míg az Anfielden sima 2-0 lett a vége. Hasonló eredményekkel valószínűleg a United szurkolói is elégedettek lennének.
A továbbjutás szempontjából fontos változás az idei szezonban, hogy mostmár nem él az idegenben lőtt gólok szabálya, ez az idei szezon talán legnagyobb változása, ami érdekesebbé teheti az összecsapásokat. Ennek értelmében, amennyiben a felek két találkozója után az összesített eredmény döntetlent mutat, akkor hosszabbítás, ezt követően pedig büntetők következnek, ha a plusz 30 perc sem hoz döntést a párharc kimeneteléről.
Ralf Rangnick fiai egy kifejezetten élvezetes Leeds elleni találkozóval hangolódott a szerda esti összecsapásra, melyet 4-2-re megnyertek a Vörös Ördögök, a Matracosok is győzelemmel zárták a hétvégét, ők idegenben győzték le az Osasuna csapatát. A német mester elmondása szerint komolyan veszik a Bajnokok Ligája szereplést és pénteki sajtótájékoztatóján azt is elárulta, hogy a lehető legerősebb csapatot szeretné pályára küldeni a spanyol ellenféllel szemben.
Akik hiányozhatnak:
Atleti: Carrasco (eltiltás), Cunha (bokasérülés), Lecomte (inaktív), Wass (térdsérülés)
United: Cavani (ágyéksérülés), Greenwood (inaktív), Heaton (ágyéksérülés)
Érdekességek:
Az Atletico Madrid és a Manchester United korábban csak a KEK 1991/92-es szezonjában találkoztak egymással a legjobb 16 között, a két összecsapás pedig a spanyolok 4-1-es továbbjutását hozta.
A két csapat legutóbbi és egyetlen spanyolországi találkozóját még a Vicente Calderon Stadionban játszották, a United kezdőjében pedig ott volt Peter Schmeichel, Steve Bruce, Paul Ince, Bryan Robson és Mark Hughes is, a Vörös Ördögök viszont ennek ellenére 3-0-ra kikaptak Luis Aragones fiaitól.
Simeone csapata legutóbbi 4 angol klub elleni Bajnokok Ligája meccsét egyaránt elveszítette, ez pedig pontosan a duplája annak a mennyiségnek, amit az Atleti az első 12 BL mérkőzésén veszített el Premier League csapat ellen (2 vereség, 6 döntetlen, 4 győzelem).
A Manchester United legutóbbi 7 spanyolországi meccséből csupán 1-et tudott megnyerni a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában 4 döntetlen és 2 vereség mellett. Az egyetlen győzelem alkalmával Beckham és van Nistelrooy góljaival 2-0-ra tudták legyőzni a Deportivo csapatát 2002 áprilisában.
A Vörös Ördögök következő találata a klub 500. gólja lesz az európai kupákban. A régi sorozatokban 100, az újakban jelen pillanatban 399 találatuk van. A United, ha eléri ezt a mérföldkövet mindössze a 4. csapat lehet akinek ez sikerül. Jelen pillanatban a Barcelona (624 gól), a Bayern München (759 gól) és a Real Madrid (1001 gól) hármasa szerepel ebben a kategóriában.
Annak ellenére, hogy a 2020/21-es és az idei szezonban is továbbjutott csoportjából az Atleti, legutóbbi 14 Bajnokok Ligája mérkőzéséből mindössze 4-et tudott megnyerni 4 döntetlen és 6 vereség mellett és az idei szezonban még egyik csapat sem szenvedett annyi vereséget, mint Simeone alakulata. Legutóbbi 4 hazai meccsükön 3-szor is kikaptak, ezt megelőzően 37 hazai mérkőzésen csak 2-szer.
Cristiano Ronaldo 35 mérkőzésen szerepelt az Atletico Madrid ellen és ezeken 25-ször volt eredményes, csak a Sevilla ellen volt eredményesebb. Klubpályafutásának 48 mesterhármasa közül 4-et a szerda esti házigazdáink ellen ért el, ebből 2-őt a BL-ben, a sorozat történetében pedig egyetlen játékos sem ért el ennyi mesterhármast ugyanazon csapat ellen.
A United portugál klasszisa ebben a BL szezonban eddig 6-szor voltt eredményes, legutóbb pedig a 2017/18-as idény során tudott többet szerezni (15), amely az utolsó Real Madridnál töltött éve volt. A Vörös Ördögök utolsó játékosa, aki a Bajnokok Ligájában több gólt tudott szerezni egy idényben szintén Cristiano Ronaldo volt, 2007/08-ban 8-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját.
Az idei szezonban még versenyben lévő csapatok közül a legtöbb gólt Antoine Griezmann (4/7 - 57%) és Cristiano Ronaldo (6/11 - 55%) szerezték.
Ralf Rangnick eddigi menedzseri pályafutása alatt mindössze 2 fordulóban vezetett csapatot a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Mindkét alkalommal a Schalke-t irányította a 2010/11-es idényben, ahol a negyeddöntőben legyőzte az Intert, majd az elődöntőben vereséget szenvedett jelenlegi csapata, a Manchester United ellen. A német tréner első Unitedes BL meccsén döntetlent játszottak a Young Boys csapatával, Rangnick pedig szeretné elkerülni, hogy ő legyen a klub első olyan menedzsere, aki első két Bajnokok Ligája találkozójából egyet sem tudott megnyerni.
Egymás elleni statisztika:
KEK: 2 mérkőzése - 1 döntetlen, 1 Atleti siker - gólarány 4/1 az Atleti javára
A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:
Atleti: GY, V, GY, V, GY
United: D/V, D, D, GY, GY
A két csapat eddig 2 egymás elleni nemzetközi mérkőzésének eredménye:
Atletico Madrid - Manchester United 3-0 (1991.10.23.)
Manchester United - Atletico Madrid 1-1 (1991.11.06.)
A csapatok góllövői a Bajnokok Ligája idei szezonjában:
Atleti: Griezmann 4 gól, Suarez 1 gól, Correa 1 gól, De Paul 1 gól
United: Ronaldo 6 gól, Telles 1 gól, Rashfrod 1 gól, Maguire 1 gól, Sancho 1 gól, Greenwood 1 gól
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Atletico Madrid - Manchester United
Wanda Metropolitano, 2022.0.23. 21:00
A találkozó játékvezetője: Ovidiu Hategan (Rou)
Hategan neve ismerős lehet a Basaksehir elleni találkozóról a United szurkolóinak 2020 novemberéből, azt a találkozót a United megnyerte 4-1-re a török ellenféllel szemben, legutóbb pedig angol csapat számára a City - Dortmund találkozón fújta a sípot, ami 2-1-es City győzelemmel ért véget 2021 áprilisában.
Lehetséges kezdőcsapatok:
Atleti: Oblak - Vrsaljko - Savic - Giménez - Reinildo - Llorente - Kondogbia - Koke - Lemar - Suárez - Correa
United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Maguire - Shaw - Fernadnes - McTominay - Pogba - Sancho - Ronaldo - Rashford
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Atletico Madrid - Manchester United
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés