Megegyezett a Sevilla Martial kölcsönvételéről a Uniteddel

A Sevilla egyezségre jutott Anthony Martial kölcsönben való leigazolásáról a Manchester Uniteddel.


A 26 éves francia játékos így a szezon végéig kerül a La Liga alakulathoz - amely ez idő alatt a teljes fizetését állja majd. Fabrizio Romano értesülései szerint közel 6 millió eurót fizetnek majd ki június végéig Martialért kölcsönvételi díjként és a béreként.

 

Martial a mai napon repül majd Sevillaba jelenlegi tartózkodási helyéről, Párizsból, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon. A kölcsönszerződés nem tartalmaz vételi opciót, így ha meg akarják tartani, arról mindenképpen újra kell majd tárgyalniuk a Vörös Ördögökkel.

 

 

A támadó a Barcelona és a Juventus érdeklődése ellenére kizárólag az andalúz együtteshez kívánt igazolni most januárban, mivel szerinte ott juthatna a legtöbb játéklehetőséghez.

 

A válogatott játékos ebben a szezonban csak négy alkalommal volt a kezdőcsapat tagja a Unitedben, ugyanis Cristiano Ronaldo és Jadon Sancho nyári érkezésével alaposan visszaszorult a ranglétrán.

 

A Celta Vigo elleni hétvégi 2-2-es döntetlenjüket követően a Sevilla jelenleg a 2. helyet foglalja el a spanyol pontvadászatban és csak négy ponttal vannak lemaradva a listavezető Real Madridtól.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!