Maguire: Készen állok a West Ham elleni meccsre
Időszerűnek bizonyul Harry Maguire visszatérése a Manchester Unitedbe, hiszen a nemzetközi szünetet megelőző utolsó mérkőzés papírforma szerint az eddigi legnehezebb lesz az eddigiek közül 2022-ben.
A West Ham jelen pillanatban a Bajnokok Ligája indulást érő helyek egyikét foglalja el a tabellán és nincs esély arra, hogy kemény harc nélkül ezt bárkinek is átengednék, ráadásul a West Ham kifejezetten jól teljesít ebben a szezonban.
A Vörös Ördögök ebben a szezonban egyszer már legyőzték a bajnokságban a Kalapácsosokat 2-1-re Londonban, igaz kellett hozzá David de Gea is, aki a csereként beállt Noble ziccerét hárítani tudta. A spanyol kapus hét közben ismét brillírozott és javarészt neki köszönhető, hogy a Brentford ellen 0-0-s állásnál vonultak félidőre a csapatok. Maguire, aki a hétközi találkozón visszatért sérülését követően elárulta, hogy ámulattal nézte de Gea teljesítményét.
"Nem nézett ki jól részünkről az első félidő, de szerencsénkre David hatalmas védéseket mutatott be" - ismerte el a csapatkapitány. "A félidőben megbeszéltük a dolgokat, mert tudtuk, hogy javítanunk kell."
"Azt éreztem, hogy ha megúsztuk az első játékrészt kapott gól nélkül, akkor a másodikban képesek leszünk megnyerni a meccset és szerencsére így is lett és sokkal jobb focit játszottunk."
"Az volt a legjobb, hogy nagyon együtt voltak a srácok és mindent megtettek a sikerért. Viszont azt nem vitathatjuk, hogy az első félidőben nem azon a szinten játszottunk, amin tudunk. Tudtuk, hogy sokkal többet kell tennünk, ha nyerni akarunk és fejlődnünk kell."
Maguire a 71. percben állhatott be a mérkőzésen, Ralf Rangnick célja pedig az volt, hogy megőrizze a csapat az előnyét, amit végül Marcus Rashford találata bebiztosított a vendégek számára és csatlakozott a szintén a United akadémiáján felnövő Mason Greenwood és Anthony Elanga mellé a góllövők sorában.
"Erről szól ez a klub már hosszú évek óta. Fiatal, tehetséges játékosaink vannak, akik élnek a lehetőséggel. Anthony szinte betört a csapatba és kiválóan teljesített az elmúlt pár meccsen. Nagyon büszke lehet magára. Marcus már régebb óta köztünk van és Mason is egyre többször bizonyít és ők nagyon jól megmutatják, hogy mit képvisel ez a klub. Ha tehetséges vagy és keményen dolgozol, akkor lehetőséget kapsz, ahogy Anthony is."
Maguire 2022-ben a Brentford ellen lépett első alkalommal pályára és szeretne most, a West Ham ellen is játszani, amire nagy esély mutatkozik, hiszen családi okok miatt Victor Lindelöf nem lesz bevethető, Eric Bailly pedig továbbra is az elefántcsontparti válogatottnál tartózkodik.
"Volt egy kis kimaradásom az elmúlt hetekben és nagyon jó érzés, hogy újra a pályán lehetek. A Brentford elleniek voltak az első játékperceim idén és úgy érzem, hogy túlvagyok a sérülésen, nincsenek problémáim. Az edzések is jól sikerültek, szóval úgy érzem, hogy készen állok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!