Még lehet visszaút a Rangnick-Martial viszonyban?
A Manchester United ideiglenes menedzsere nyitott annak a lehetőségére, hogy újraépítse kapcsolatát Anthony Martiallal, mivel a csatár a januári átigazolási időszakot követően is a klubnál maradhat, állítják az ESPN-hez közeli hírforrások.
Rangnick tisztázó megbeszéléseket folytatott Martiallal, miután a támadó visszautasította a menedzser azon kijelentését, hogy "nem akart" bekerülni a meccsnapi keretbe az Aston Villa ellen 2-2-es döntetlenre végződőtt bajnoki mérkőzésen.
Személyes egyeztetésük során Rangnick kijelentette, ő nem azt mondta, hogy Martial visszautasította a birminghami utazást, csak hogy nem érzi úgy, hogy játszani tudna, a helyzet pedig inkább egy "félreértésen" alapul, sem mint hogy egy helyrehozhatatlan törés lenne a páros között.
Martial már korábban közölte a német szakemberrel, hogy ebben a hónapban el kívánja hagyni a klubot, de a United csak olyan klubok érdeklődését várja, akik állnák a bérét és kölcsönvételi díjat is fizetnének érte.
Hírforrások korábban azt közölték az ESPN-nel, hogy egy ajánlatot a Sevilla részéről már elutasították és bár arról is hallani pletykákat, hogy a Juventus és a Barcelona is szívesen látná a 26 éves francia játékost, a United egyelőre nem kapott hivatalos ajánlatot érte.
Amennyiben nem kerül a klub asztalára egy elfogadható ajánlat sem, úgy Martial legalább a szezon végéig az Old Traffordon marad. Szerződése 2024 nyaráig szól Manchesterben, amely opcionálisan további egy évvel meghosszabbítható.
Rangnick döntése értelmében Martial nem került be a karácsonyi és új évi meccsnapi keretekbe, de Cristiano Ronaldo és Marcus Rashford sérülésével a Villa Parkban számított volna rá.
A United kispadjára végül csak nyolc játékos ülhetett le, akik közül két kapus is volt, amelyet követően nyilatkozta Rangnick, hogy Martial döntött a kimaradásáról.
Martial később közösségi oldalán azt írta, "soha nem utasítaná vissza, hogy játszon a Man Unitedben".
Rangnick tisztában vele, hogy nagy méretű keretre lesz szüksége a szezon hektikus második felére, amely során három sorozatban is érdekeltek lesznek és az ESPN információi szerint emiatt hajlandó lesz békejobbot nyújtani Martialnak az általa félreértésnek tartott esetet követően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló