Játékosértékelés: Manchester United 1-0 Aston Villa

Lássuk az Aston Villa elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Továbbra is világklasszis formában a spanyol és ismét sokat köszönhet neki a csapat, mert több alkalommal is remekül hárította a Villa próbálkozásait. Érik a 3. hónap játékosa cím számára zsinórban? 8

 

Diogo Dalot: Ismét megmutatta, hogy sokkal jobban lehet rá számítani a támadások segítésében, mint Wan-Bissakára. Nagyot küzdött és az első félidőben elszenvedett sérülése sem tántorította el a folytatástól. Watkins azonban igencsak próbára tudta tenni védekezés terén. 6

 

 

Victor Lindelöf: Érződött rajta, főleg az első félidőben a kihagyás, ráadásul kis híján gólpasszt adott Watkinsnak. A második félidőben viszont már sokkal magabiztosabb volt és szépen tette a dolgát. 6

 

 

Raphaël Varane: A legutóbbi két hétben 3 különböző partnere is volt a védelem tengelyében, de Lindelöf mellett tudta most a legmagabiztosabb teljesítményt nyújtani. Tud ő még jobbat is, de kifejezetten magabiztos volt a védelem tengelyében. 7

 

 

Luke Shaw: Számára Buendia tartása okozott nehézségeket, de sokkal agresszívabb volt a támadásokban a Wolves elleni meccshez képest. Ezt hozta védekezésben is, talán olykor túlságosan is. 6

 

 

Scott McTominay: Kiemelkedően teljesített a United középpályáján, igaz a társak nem rakták túl magasra a lécet. A gólja mint később kiderült nagyon sokat ért a csapatnak. 7

 

 

 

Fred: A gólpassz és az akarás miatt kapja a jó osztályzatot, mert rengeteget küzdött, hajtott, viszont még mindig ott vannak azok a hibák a játékában, melyek nélkül talán senki nem húzná a száját, amikor meglátja Fred nevét a kezdőben. 6

 

 

Mason Greenwood: Látszott rajta, hogy nagyon akar, bár nem biztos, hogy ez előnyére vált a fiatal támadónak. Többször próbálkozott átlövéssel is, de ezeket Martinez megfogta és volt olyan kísérlete is, amikor lehet jobb lett volna, ha passzol. 5

 

 

Bruno Fernandes: Jobb teljesítményt láthattunk tőle, mint az előző meccseken. A támadóharmadban jóval pontosabb és magabiztosabb volt és talán most egy kicsivel többet foglalkozott a játékkal, mint a reklamálással. 5

 

 

Marcus Rashford: Az első játékrész elején azt gondoltuk, hogy van benne potenciál. Nagyon ment, nagyon akart, de végül rendre rossz megoldásokat választott, vagy simán belefutott a Villa védőfalába. Nagyon össze kéne kapnia magát, mert így könnyen kiszorulhat a kezdőből, bár tény, hogy a legtöbben, akik a helyére léphetnének sem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. 3

 

 

Edinson Cavani: Jól ment az első félidőben, sokat mozgott, azonban nagyon kiesett a játékból a meccs azon szakaszában, amikor a Villa próbált dominálni. Emellett pedig a társaktól sem kapta a jó labdákat. 5

 


Cserék:

 

 

 

 

Donny van de Beek: (72. percben Edinson Cavani helyett) Behozatalának oka első sorban a magabiztosabb labdatartás volt és ez megy is neki. A szurkolók a becserélése pillanatában a nevét skandálták és jó lenne végre, ha tényleg megkapná azt a bizonyos több lehetőséget, mert megérdemelné. 5

 

 

 

Jesse Lingard: (85. percben Bruno Fernandes helyett) Kár, hogy nem jutott neki több idő, mert nagy lendületet hozott arra a néhány percre is. 6

 

 

Anthony Elanga: (86. percben Marcus Rashford helyett) Néhány perc alatt képes volt többet mutatni, mint a többi támadó a meccs egészében. Ennyi idő alatt is látszott, hogy gyorsaságával képes problémát okozni az ellenfél védői számára, amit sokkal jobban ki lehetett volna használni, ha ő is több időt kap, Rashford teljesítményét elnézve pedig nyugodtan jöhetett volna a helyére már korábban is. 6

 


Menedzser:

 

 

 

 

Ralf Rangnick: Sikerült kicsit összekapni a srácokat a mérkőzésre, ám még mindig messze van ez attól amit a menedzser és a szurkolók is látni szeretnének. Sokkal élesebbnek kell lenni elöl és a hátul is lehet még jobb a helyzet. 6
 
 
 
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Scott McTominay

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!