Varane: Tetszett a csapat szellemisége
A Manchester United védője, Raphael Varane szerint a csapat összetartása segítette őket szűkös, 1-0-s győzelemhez az Aston Villa ellen FA-kupa mérkőzésen.
A Vörös Ördögök az Old Traffordon egy korai Scott McTominay fejesgólnak köszönhetően jutottak tovább a 4. fordulóba, ahol majd a Middlesbrough vár rájuk.
"Intenzív meccs volt. Voltak olyan pillanatai az összecsapásnak, amikor szenvednünk kellett, de mi összetartottunk és jó volt a csapatszellemünk. Nem kaptunk gólt és nyertünk, szóval nagyon jól alakult ez az este számunkra" - kezdte a francia bekk a MUTV-nek és a BBC Sportnak nyilatkozva.
"Nehéz találkozó volt ez számunkra. Sokat kellett szenvednünk a pályán, de együtt voltunk és tetszett a mérkőzés hangulata."
A feszült atmoszféra ellenére a felek nyílt sisakos küzdelmet vívtak és mindkét csapat kapuja előtt akadtak nagy lehetőségek.
"Ezek azok a mérkőzések, amikor egy másodperced sincs arra, hogy megnyugodj és pihenj" - tette hozzá a világbajnok játékos.
"Erre nincs idő és folyamatosan koncentrálnod kell. Nagyon intenzív volt az egész meccs és igen, nekünk teljes szívünkből a szurkolóinkért kellett játszanunk. A csapatunk szellemiségével úgy gondolom nem volt probléma."
"Az egész mérkőzésen nyomás alatt voltunk, ez pedig nagyon intenzív igénybevételt jelent. 90 percig fókuszáltnak kellett maradnunk."
A találkozó egyik kulcspillanata volt, amikor Danny Ings egyenlítőgólját a VAR hosszas tanácskozás után érvénytelenítette, Varane pedig elismeri, számára nem egészen volt tiszta, hogy pontosan mi történik a háttérben.
"Nem, semmi kommunikáció nem volt. Egy kicsit sokáig tartott, de tudtuk, hogy les vagy szabálytalanság volt, szóval a döntést követően csak a a mérkőzésre koncentrálhattunk és harcolhattunk a győzelemért."
"Hosszú pillanat volt - de szerintem megfelelő döntés született. Csak egy pillanat volt az egész mérkőzésen belül és szerintem a csapatszellemünk rendben volt."
A győzelemről és a továbbjutásról így folytatta:
"Nagyon fontos volt ez az önbizalmunk szempontjából. Szerintem nekünk csak koncentrálnunk kell, össze kell tartanunk és energikusan játszanunk. Valamikor szeretnénk jobban irányításunk alatt tartani a mérkőzést, de amikor ez nem lehetséges, akkor harcolnunk kell, ugyanolyan jó szellemiséggel, mint amit ma is mutattunk."
"Fontos [a továbbjutás], számomra pedig ez egy új sorozat, amelyről tudom, hogy nagyon fontos a szurkolóknak és a kluboknak egyaránt, úgyhogy küzdenünk és hinnünk kell, hogy trófeát nyerhessünk a szezonban."
Gyors egymásutánban napokon belül újabb Aston Villa elleni erőpróba vár majd a Vörös Ördögökre, Varane pedig elmondta, készen áll az immáron a bajnokságban megrendezésre kerülő ütközetre.
"Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy mi volt ezen a meccsen és újabb csatára, illetve intenzív összecsapásra számítunk ellenük. Először egy kicsit regenerálódnunk kell, majd megfelelően fel kell készülnünk a küzdelemre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 22. forduló