Magure: Harcra készek vagyunk

Harry Maguire szerint a Manchester United öltözője összetart és eltökélt, hogy a Vörös Ördögök újra győztes útra lépjenek a szezon végi trófeák érdekében.


Úgy érzed, hogy jelenleg az egész világ a Manchester United ellen van?

"Egyértelműen. Szerintem a United játékosoknak mindig ezt kell átélniük, nekünk pedig ezt kezelnünk kell. Számunkra a szurkolók a legfontosabbak, mi pedig cserben hagytuk őket. De a támogatásunk az Old Traffordon és idegenbeli mérkőzéseken továbbra is hihetetlen."

 

A Unitednek gazdag történelme van azt illetően, hogy miként küzd meg ezekkel a felmerülő gondokkal. Itt van most a lehetőség, hogy a keret megmutassa az igazi szellemiségét és karakterét?

"Pontosan - és ezt is fogjuk tenni. Ez a kötelességünk! Ez a csapat második helyen végzett az előző szezonban, idén pedig jobb és nagyobb keretünk van, szóval a megfelelő hozzáállást kell tanúsítanunk. Nagy játékosok vannak a csapatunkban; vezérek. Utálom ismételni magamat, de ezt nem folytathatjuk így - jó sorozatot kell indítanunk, kezdve hétfővel."

 

Milyen volt a hangulat az elmúlt napokban? Van jele annak az elköteleződésnek, hogy elhallgattassátok azokat az embereket, akik rajtatok köszörülték a nyelvüket?

"Mi mindannyian dühösek vagyunk és a legjobb teljesítményünket akarjuk nyújtani, ami valószínűleg a pályán is jól látható volt időnként. De a csapatszellemünk jó, annak ellenére, hogy mit mondanak az emberek. Ha profi futballista vagy, tűrnöd kell a kritikákat és megfelelően kell reagálnod rájuk. Ezzel egyidőben viszont néha ki kell zárnod a külső zajokat és le kell hajtanod a fejedet [az edzéseken]. Tudjuk, hogy ha képesek vagyunk egy jó sorozatot összetenni, akkor minden más is a helyére fog kerülni."

 

 

Tudod a kritikákat motivációként használni ahhoz, hogy bizonyítsd, az embereknek nem volt igazuk?

"Értem miről beszélsz és néha jó ha van a 'világ ellenünk' mentalitás. Tudom, hogy rengeteg mindent leírtak már Sir Alex Ferguson csapatairól és arról, hogy miként használta az ilyen hangulatot a játékosai jobb teljesítményre sarkallására. Ő ezt egyértelműen briliánsan csinálta. Természetesen rengeteg kritikát hallok és olvasok, amelyek közül több abszolút jogos. De nekem ennél a csapatnál nincs szükségem kritkákra ahhoz, hogy motiválni tudjam a játékosokat. Ha ilyen kvalitással rendelkező játékosok nem motiváltak, hogy ezért a klubért harcoljanak, amikor magukra öltik a csapat mezét, akkor ott valami nincs rendben."

 

Úgy érzed, hogy az elhangzottak közül volt, amely jogos volt? A játékosok miként beszéltek arról közösen, hogy mit kell tenni?

"Egyértelműen. Megértettük, amit a szurkolók és a korábbi játékosok megfogalmaztak. Mint ahogy mondtam, sok közülük jogos volt, nekünk pedig nagy felelőségget kell ezért vállalnunk. Nekem mint kapitánynak, ugyanannyit, mint bárki másnak, ha nem többet. El kell kezdenünk jól játszani és nyerni."

 

Mit tehetsz csapatkapitányként, rangidős játékosként, angol válogatottként? A menet elejére állsz vezérként?

"Én vagyok a kapitány, illetve a vezér az öltözőben és privát megbeszéléseket folytattam a játékosokkal, emellett a menedzsmenttel is, amelyek közöttünk is fognak maradni. Senki se kételkedjen benne, azért vagyok itt, hogy harcoljak és tudom, hogy a csapattársaim is. Én arra számítok, hogy ez így is lesz, de ha nem - ahogy mondtam - akkor valami nincs rendben. Nagy kerettel rendelkezünk. Természetesen nem lesz mindig minden játékos boldog, mivel nem mindenki játszhat egyszerre, de ilyen a futball és nekünk mindvégig profinak kell maradnunk."

 

A karácsonyi időszak már önmagában is nagyon kemény szokott lenni, de azzal, hogy Carringtont be kellett zárni, az volt karriered legnehezebb időszaka?

"Ezt azért nem mondanám. Jelen pillanatban ilyen a helyzet a világban. Nem használhatjuk a koronavírust kifogásként - kiváltságos helyzetben vagyunk. Rengeteg embernek sokkal, de sokkal rosszabb időket kell megélniük, nekünk pedig felelősségünk van, hogy támogassuk őket, ahol csak lehet, mint például az NHS. Le kell hajtanunk a fejünket és jobbak kell teljesítenünk, nem számít kik kerülnek az utunkba. A többi klub ugyanolyan problémákkal küzd, mint mi."

 

Továbbra is magabiztos vagy azt illetően, hogy a szezon végén sikerül trófeát nyerni vagy odaérni a bajnokság legjobb négy csapata közé?

"Persze. Mint mondtam, tavaly ezüstérmesek voltunk a bajnokságban, most pedig jobb kerettel rendelkezünk. El kell kezdenünk győzelmeket szerezni és csapatként is jól játszani."

 

Jogos volt elvárni egy új menedzsertől a sűrű menetrend és a koronavírus világjárvány figyelembe vételével azt, hogy azonnal hatással tud lenni a csapatra, vagy ez a United kispadjával jár együtt?

"Hatással volt ránk - együtt nyerünk, együtt vesztünk. A menedzser feladata a taktikai felkészítés, amelyet mi pedig abszolút be is fogadtunk. Hallgatunk rá és a stábjára. Amint a mérkőzés megkezdődött, minden csak rajtunk múlik. Minden klubnál vannak problémák, nem csak nálunk és néhány ezek közül sokkal nagyobb, mint az esetünkben. De igen, ez együtt jár azzal is, hogy a Unitedről van szó."

 

Mit tanultál abból, hogy kívülről nézted a United Wolves elleni meccsét, ahhoz képest, amikor a pályán vagy?

"Frusztrációt éreztem, mert szerettem volna ott lenni. Phil Jones nagyszerű volt, én pedig nagyon tisztelem őt azért, amin keresztül ment. Hihetetlenül profi tudott maradni és nagyon keményen dolgozott a visszatéréséért. Ő egy nagyszerű fickó, aki nagyon elkötelezett a klub iránt."

 

 

A szurkolók nagyon kitartanak a csapat mellett. Mondd el, hogy mennyire vagy elkötelezett azt illetően, hogy reményt adjatok és örömet okozzatok nekik.

"Én azért jöttem ide, hogy címeket nyerjek. Más csapathoz is aláírhattam volna, de a Unitedhez akartam igazolni, hogy segítsem a csapatot visszatalálni arra a győztes útra, amelyet a klub a Sir Alex-érában járt. Ez meg is fog történni, ha össze tudunk tartani. Úgy nőttem fel, hogy olyan játékosokat tekintettem példaképeimnek, mint Wayne, Rio és Vidic, én pedig meg akarom ismételni azt, amit ők elértek. Megtiszteltetés kapitánynak lenni, de egyben felelősségem is van, hogy a játékosok vezére legyek és segítsek a dolgokat megfordítani."

 

Természetesen a United életében minden mérkőzés nagynak számít, de mit jelent számotokra a követező, Villa elleni összecsapás? Ez egy esély, hogy néhány szezon után a klub és a saját karriered első trófeáját megnyerjétek?

"Az elmúlt évek során nem tudtuk elég gyakran megnyerni az FA-kupát. Wayne emelhette magasba utoljára [2016-ban]. Egyértelmű, hogy megfelelő játékosokkal rendelkezünk hozzá. Rengeteg elődöntőt játszottunk, tavaly pedig ott voltunk a döntőben az Európa-ligában is. Csak meg kell szereznünk az első trófeánkat és onnantól beindul a sorozat."

 

Ralf már egy hónapja a klubnál dolgozik. Milyen benyomásokat szereztél róla és az edzői módszereiről? Annyira részletes, mint amennyire hallottuk róla?

"A részletessége és a felkészültsége lenyűgöző, maximális tisztelettel és bizalommal vagyunk a módszerei iránt. Igen, az nehéz, amikor az edzői stáb a szezon közben változik, mint történik az sok klubnál. De újra elmondom - a mérkőzések kezdetétől már minden csak rajtunk, játékosokon múlik. Megfelelő minőséggel és vezérekkel rendelkezünk a csapatban ahhoz, hogy a bajnokság legjobb négy csapata között végezzünk és egy trófeát is nyerjünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Aston Villa

FA-Kupa, 3. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!