Maguire hiányzásának oka

Harry Maguire, a Manchester United csapatkapitánya kihagyta a Wolves elleni bajnokit.


Az angol válogatott védő kénytelen volt kihagyni a Vörös Ördögök első mérkőzését a 2022-es esztendőben, melyet a várakozásokkal ellentétben nem sikerült jól indítani köszönhetően a vendégek 1-0-s győzelmének.

 

Maguire számára ez volt a 3. találkozó, melyről lemaradt az idényben, igaz azok közül mindkettő 1-1-re végződött, egyik az Everton ellen, októberben, míg a másik a Chelsea elleni bajnoki volt novemberben.

 

A védelem közepén így Raphael Varane mellett Phil Jones kapott lehetőséget, mivel Eric Bailly elutazott az Afrika Nemzetek Kupájára, Victor Lindelöf pedig betegség miatt továbbra sem bevethető. 

 

 

"Harry olyan sérülést szenvedett, amellyel a Burnley elleni találkozót végig tudta játszani" - mondta Rangnick a Sky Sportsnak. "Másnap viszont problémái voltak, de egészen tegnapig abban reménykedtünk, hogy majd tud játszani, de sajnos nem."

 

"Lindelöf sajnos továbbra is pozitív tesztet produkál, így tegnap reggel óta már tudtuk, hogy Phil a kezdőben lesz. Bár Harry megpróbált mindent, de túl nagy fájdalmai voltak akkor is, amikor épp állt, vagy ült. Nem tudta volna vállalni a játékot."

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!