Játékosértékelés: Manchester United 1-0 Crystal Palace
Lássuk a Crystal Palace elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: Gyakorlatilag semmi dolga nem akadt az egész mérkőzésen. Az első félidőben konkrétan fázhatott is, a másodikban pedig amikor lehetett volna dolga, akkor a szerencse mellé szegődött Ayew helyzeténél. 6
Diogo Dalot: Jé, lehet olyan védőnk is jobb oldalon, aki folyamatosan segíti a támadásokat. Állandóan rohamozta a nehezen feltörhető Palace védelmet, volt veszélyes beadása és nagy helyzete is. Csak így tovább Diogo. 7
Victor Lindelöf: Viszonylag sok fizikai kontaktot vállalt a hórihorgas Palace támadókkal szemben, amiket jó arányban tudott sikeresen megvívni. Emellett pedig segítette a védekezésből gyors támadásba való átmeneteket is. 7
Harry Maguire: A szinte veszélytelen Palace támadók miatt egy kicsit több fellépést vártunk volna tőle a támadásoknál. Volt fejjel mentése is, de néha túlzottan kapkodott, amikor veszélyt érzett. 7
Alex Telles: A folyamatos játéklehetőség egyértelműen javuló tendenciát eredményez a teljesítményében. Lőtt egy kapufát szabadrúgásból, de emellett a támadásépítésekben is jól kivette a részét. 7
Scott McTominay: Szürke volt ezen a meccsen, se védekezésben, se támadásban nem villantott fel igazán nagy dolgokat. 6
Fred: Hozta a mostanában szokásos, felemás teljesítményét. Megint szórta a labdákat a középpályán, de a Rangnick-féle presszingben felfelé lógott ki. A teljesítményét egy remek és egyben győztes góllal fejelte meg. 8
Bruno Fernandes: Gyenge meccse volt ez a portugálnak. Őt is sok pontatlanság jellemezte, ám ez Freddel ellentétben inkább a türelmetlenségének tudható be, mint az ügyetlenségének. Lehet, hogy nem ízlik neki a kissé megváltoztatott felállás? 5
Jadon Sancho: Ő is leginkább 10-esként játszott az új felállásban, de ettől függetlenül igyekezett a szélről megbontani a szinte végig jól záró Palace védelmet. A dolgát megfelelően végezte, de a plusz ezúttal elmaradt tőle. 6
Marcus Rashford: Sajnos a visszatérése utáni nagy lendület az utóbbi mérkőzésekre elfogyott, csak momentumai akadnak a mérkőzéseken. Ezúttal ő is egy kicsit megváltozott helyen, Ronaldo mellett a csatársorban szerepelt, de nem sok vizet zavart. 5
Cristiano Ronaldo: Az első félidőben még inkább az események középpontjában állt, de a fordulás után mintha elfáradt volna. Egyre jobban érződik, hogy nincs Cavani sérülése miatt nincs alternatívája és kezd egy kicsit görcsössé válni. 6
Cserék:
Mason Greenwood: (62. percben Jadon Sancho helyett) Visszatérhetett koronavírus fertőzése után és rögtön győzelmet érő gólhoz adott asszisztot Frednek. Volt ezen kívül még egy jobbnak kinéző lehetősége, de azt elkapkodta. 7
Anthony Elanga: (76. percben Marcus Rashford helyett) Rangnick valószínűleg üzenni akart azzal, hogy nem valamelyik kipróbált játékosát, hanem a fiatal svédet küldte pályára. Aki azonban nem is vallott szégyent és lendületet tudott kölcsönözni a hazai támadásoknak. 6
Donny van de Beek: (86. percben Bruno Fernandes helyett) Jöhetett volna előbb is a fásult Bruno helyett. Reméljük a Young Boys ellen több bizonyítási lehetőség jut neki, mint az elmúlt meccseken. 6
Menedzser:
Ralf Rangnick: Rögtön első meccsén húzott egy új, de az eddig megszokottaktól nem mindenben eltérő formáció változtatást, amely jelentősen hozzájárult a United mezőnyfölényéhez. Bár az eredményesség még nem volt az igazi, a cseréket viszont jól húzta meg. 7
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Fred
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!