Villarreal CF 0-2 Manchester United

Michael Carrick győzelemmel kezdte menedzseri pályafutását a Unitednél. Ronaldo és Sancho góljaival nagyon fontos sikert arattak a Vörös Ördögök.


Michael Carrick első kezdőcsapatát nevezte meg, melybe bekerült van de Beek, Martial és Telles is.

 

Több percet késett a találkozó kezdése, a játékvezető rendszerével volt probléma.

 

Az első lehetőség a United előtt adódott, Telles szabadrúgása után McTominay bólintott a hosszún, de sajnos csak oldalhálót talált.

 

Nem sokkal később Gomez indult meg, a tizenhatos előteréből kapura bombázott, De Gea oldalra tudta ütni a labdát, remek védés volt!

 

Danjuma lövése után Pino elé került a játékszer, Telles nem csúszott be, hogy blokkoljon, így a támadó lövése túljutott rajta, de szerencsére csak oldalhálót talált.

 

Szép lassan csordogált a találkozó, lassan peregtek a percek, miközben a kapukra semmi veszélyt nem jelentettek a játékosok.

 

Aztán a 27.  percben egy hazai támadás végén Pino gurított vissza Trigueros-hoz, aki a hosszú alsót célozta meg, De Geának nagyot kellett védenie.

 

A United csapata nem sok mindent mutatott, Sancho és van de Beek teljesen eltűnt a Villarreal védelmében, de Martial és Ronaldo sem sokkal többször találkozott a labdával.

 

A 31. percben rúghatta első szögletét a manchesteri alakulat, Telles beadását Ronaldo fejelte kapura, Rulli könnyedén hárított.

 

Végre láthattunk egy ígéretes támadást a Vörös Ördögöktől. Martial remek csellel játszotta magát üresre, Tellest indította, de Pino a tizenhatos előtt szabálytalankodott ellene. Ronaldo állt a labda mögé, de a sorfalba bombázott.

 

Fred és Lindelöf is a gyepre került, előbbi rosszul lépett, utóbbit Danjuma gázolta el, de szerencsére egyiküket sem kellett lecserélni.

 

Az utolsó tíz percben inkább a vendégek térfelén járt a labda, de Gomez lövésen és egy szabadrúgáson kívül nem sűrűn emelkedhetett De Gea pulzusa.

 

A második félidőben több kell, ha három pontot szeretne Carrick. Sajnos van de Beek nem tudta mozgatni a csapatot, Sancho teljesen eltűnt, így pedig nem volt meglepő, hogy kevés lövése volt a manchesterieknek.

 

Az első 45 perc alatt 1 kulcspassza volt a teljes csapatnak, mezőnyben Donny, Jadon és CR passzolta a legkevesebbet. Utóbbi esetében a 17 passz nem is annyira rossz szám, legelöl lévő játékosok sokszor fele ennyi átadást hoznak össze egy félidő alatt, de a másik két játékostól a 13 és 16 átadás édes kevés. Bár a többiek sem sokkal többet járatták a játékszert.

 

Fordulás után sem sok minden változott, a Villarreal sokkal többet tett a gólért, még ha De Geának komoly dolga nem is akadt egy darabig, míg a United nagyon mélyen védekezett.

 

Az 58. percben földöntúli bravúrt mutatott be De Gea, aki Trigueros lövését tolta a kapu fölé nagy vetődéssel. 

 

Öt perccel később remek passzolgatás után Danjuma lőtt kapu fölé.

 

Carrick cserélt, Fernandes és Rashford érkezett, nem volt nehéz kitalálni, hogy van de Beek és Martial távozott a gyepről.

 

Hatalmas helyzetbe került Sancho, aki Fernandestől kapott kiváló labdát, de Rulli nagyon nagyot hárított.

 

A 78. percben hatalmas ajándékot kapott a United. Rulli gurított ki Capouehoz, Fred megszerezte a labdát, Ronaldohoz passzolt, aki a kapust átemelve megszerezte a vezetést a Vörös Ördögöknek!

 

Jót tett a gól a Unitednek, Foyth röviden fejelt haza, Ronaldo csapott le a labdára, elrúgta Rulli mellett, de sajnos a kapu mellett is.

A 85. percben Rashford cselei után kapura lőtt, Rulli védett. A szögletet kifejelte a védelem, de Fernandes kapura lőtt, védőről pattant ki az alapvonalon kívülre a játékszer.

 

A rendes játékidő utolsó perce hozta meg a meccs legszebb támadását, Ronaldo saját térfélről indította Rashfordot, aki elrobogott a tizenhatosig, középre gurított, Fernandes bokából tovább passzolt Sanchohoz, aki kíméletlenül bevarrta 15 méterről a rövidbe!

 

A cserék meghozták a csapatnak a várt javulást, Fernandes és Rashford jóval többet tett a mérkőzéshez, mint az első félidőben pályán lévő támadók bármelyike. Végül nagyon fontos győzelmet ért el a csapat idegenben és ezzel továbbjutott a csoportból.

 

Bajnokok Ligája, csoportkör
Villarreal 0-2 Manchester United
Estadio de la Ceramico

 

Vezette: Felix Brych

 

Villarreal: Rulli - Foyth, Albiol, Torres, Estupinan(Raba 79.) - Trigueros(Moreno 73.), Capoue, Parejo, Gomez(Dia 84.) - Pino(Chukwueze 73.), Danjuma
Nem használt cserék: Asenjo, Alvarez, Alcacer, Pedraza, Iborra, Mandi, Gaspar, Pena

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Telles - McTominay, Fred - Sancho(Mata 93.), van de Beek(Fernandes 66.), Martial(Rashford 66.) - Ronaldo(Matic 92.)
Nem használt cserék: Heaton, Henderson - Bailly, Dalot, Lingard,  Diallo

 

Gólszerző: Ronaldo 78', Sancho 90'

 

Sárga lap: Pino illetve van de Beek


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!